Élő Forma-1
Drivers steer their cars after the start during the Formula One Austria Grand Prix at the Red Bull Ring in Spielberg, on July 9, 2017. / AFP PHOTO / JOE KLAMAR

Forma-1: Bottas rajt-cél győzelmet aratott Ausztriában

Menyhei Csaba
Menyhei Csaba

Frissítve: 2017. 07. 09. 15:412017. 07. 09. 13:50

Korábban a témában:

Valtteri Bottas pályafutása második futamgyőzelmével zárult az Osztrák Nagydíj. A Mercedes finn pilótája a pole pozícióból rajtolva lett első Spielbergben.

A rajtnál Max Verstappen és Fernando Alonso is kiesett, miután az első kanyarban versenybalesetet szenvedtek. A startnál úgy tűnt, Bottas korábban indult, de a versenybíróság vizsgálata után kiderült, szó sincs erről, egyszerűen tökéletesen kapta el a rajtot.

A finn mögött Sebastian Vettel, Daniel Riccardo, Kimi Raikkönen és a váltócsere miatt csupán a nyolcadik helyről induló Lewis Hamilton haladt.

Hamilton egy boxkiállással Raikkönen elé tudott kerülni, utána viszont sokáig úgy tűnt, szép csendben célba érnek a pilóták. Az utolsó körökben aztán Vettel Bottashoz, Hamilton pedig Ricciardóhoz került nagyon közel, de előzni majd nem tudtak.

Az első ötösön kívül még Romain Grosjean, Sergio Pérez, Esteban Ocon, Felipe Massa és Lance Stroll szerzett pontot.

Összetettben Vettel előnye 20 pontra nőtt Hamiltonhoz képest.

Folytatás a Brit Nagydíjjal, egy hét múlva.

Az Osztrák Nagydíj végeredménye:

https://twitter.com/F1/status/884042144385818624

Hírfolyam 0 új
55. kör

Jöhet az eső

Menyhei Csaba
Menyhei Csaba

Frissítve: 2017. 07. 09. 15:412017. 07. 09. 13:50

Legalábbis erről tájékoztatta Vettelt a Ferrari.

44. kör

Változás történt az élen

Menyhei Csaba
Menyhei Csaba

Frissítve: 2017. 07. 09. 15:412017. 07. 09. 13:50

Bottas már a pályán meg tudta előzni Raikkönen, még mielőtt utóbbi kijött volna a boxba. Bottas, Vettel, Ricciardo, Hamilton, Raikkönen az első öt sorrendje.

42. kör

Bottas is túl a kerékcserén

Menyhei Csaba
Menyhei Csaba

Frissítve: 2017. 07. 09. 15:412017. 07. 09. 13:50

A második helyre jött vissza a finn honfitársa, Raikkönen mögé, igaz a Ferrari pilótája még nem volt kint.

30. kör

Magnussen kénytelen kiállni

Menyhei Csaba
Menyhei Csaba

Frissítve: 2017. 07. 09. 15:412017. 07. 09. 13:50

A tizedik helyért harcolt a Haas dán pilótája, de technikai probléma miatt kénytelen volt a kiállni.

19. kör

Elől a helyzet változatlan

Menyhei Csaba
Menyhei Csaba

Frissítve: 2017. 07. 09. 15:412017. 07. 09. 13:50

Bottas magabiztosan, közel 6 másodperccel vezet Vettel előtt. Őket Ricciardo követi a harmadik helyen.

14:16

Szabályosan rajtolt Bottas

Menyhei Csaba
Menyhei Csaba

Frissítve: 2017. 07. 09. 15:412017. 07. 09. 13:50

A finn két tizeddel a piros lámpák kialvása után mozdult el, így a rajtja nem volt szabálytalan.

6. kör

Hamilton már az ötödik

Menyhei Csaba
Menyhei Csaba

Frissítve: 2017. 07. 09. 15:412017. 07. 09. 13:50

A második DRS-zónában a brit könnyen megelőzte Romain Grosjeant, így Raikkönen nyomába eredhet.

14:09

Bottas kiugrott a rajtnál?

Menyhei Csaba
Menyhei Csaba

Frissítve: 2017. 07. 09. 15:412017. 07. 09. 13:50

Legalábbis a Ferrari már jelentette is az esetet a versenyfelügyelőknek, akik már vizsgálják is az ügyet.

2. kör

Alonso ki is esett

Menyhei Csaba
Menyhei Csaba

Frissítve: 2017. 07. 09. 15:412017. 07. 09. 13:50

Nem tartott sokáig a verseny a McLare-Honda spanyol pilótájának.

14:04

Bottas maradt az élen, Verstappen kicsúszott

Menyhei Csaba
Menyhei Csaba

Frissítve: 2017. 07. 09. 15:412017. 07. 09. 13:50

Vettel kicsit beragadt, így Bottas könnyedén megtartotta a vezető helyét. Verstappen is beragadt a startnál, és az első kanyarban meg is pördült. Hamilton feljött a hatodik helyre.

13:54

Rajtrács

Menyhei Csaba
Menyhei Csaba

Frissítve: 2017. 07. 09. 15:412017. 07. 09. 13:50

1. Valtteri Bottas finn Mercedes 1:04.251 átlag: 241.938 km/ó
2. Sebastian Vettel német Ferrari 1:04.293 0.042 mp h.
3. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:04.779 0.528
4. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 1:04.896 0.645
5. Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 1:04.983 0.732
6. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:05.480 1.229
7. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:05.605 1.354
8. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:04.424  0.173
9. Esteban Ocon francia Force India-Mercedes 1:05.674 1.423
10. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Renault 1:05.726 1.475
11. Nico Hülkenberg német Renault 1:05.597
12. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1:05.602
13. Stoffel Vandoorne belga McLaren-Honda 1:05.741
14. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault 1:05.884
15. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari idő nélkül
16. Jolyon Palmer brit Renault 1:06.345
17. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:06.534
18. Lance Stroll kanadai Williams-Mercedes 1:06.608
19. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1:06.857
A boxutcából indul: Pascal Wehrlein német Sauber-Ferrari 1:07.011

Kommentek

Fotó: 24.hu/ Bielik István
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.