Forma-1
Max Verstappen (max verstappen, )

Verstappen büntetést kapott az Azeri Nagydíj miatt

24.hu
24.hu

2017. 06. 28. 20:55

Korábban a témában:

Max Verstappen autója nem bírta ki a bakui futamot, ezért kénytelen volt feladni a versenyt. Az őrült futamban csapattársa, a jóval hátrébb rajtolo Daniel Ricciardo nyerte az Azeri Nagydíjat, így a pilóta érthetően bosszús volt, hiszen jó esélye lett volna nyerni. A nagy bosszúság közepette azonban nem állt a sajtó rendelkezésére – ez pedig tilos!

A Sportszabályzat 19.4-es cikkelyének értelmében erre köteles lett volna a Red Bull versenyzője, ezért a holland az illetékes bizottságtól a futam után 25 ezer euró pénzbüntetést kapott.

Valahogy nem voltam beszédes hangulatban, egyszerűen nagyon csalódott voltam a kiesés miatt. Még vagy jó félórát töltöttem a pályán és a csapattal, a mérnökömmel beszéltük át a versenyen történteket, az autó egyensúlyát és viselkedését, aztán eljöttem

– mentegetőzött Verstappen.

További fejlemény, hogy ismét vizsgálják a Lewis Hamilton és Sebastian Vettel között történteket is, további büntetéseket szabhat ki a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA).

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nyíregyháza, 2012. szeptember 28.
Betegeknek felírt receptek Kozma Ottó háziorvos rendelőjében Nyíregyháza-Oroson 2012. szeptember 28-án.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.