Élő Forma-1

Vettel nyerte a Monacói Nagydíjat, 2001 óta várt erre a sikerre a Ferrari

Sebastian Vettel nyerte a Monacói Nagydíjat vasárnap. A Ferrari legutóbb 2001-ben, Michael Schumachernek köszönhetően nyert a hercegségben. A pole-ból rajtoló Kimi Räikkönen lett a második, a jól taktikázó Daniel Ricciardol pedig a harmadik. Lewis Hamilton a hetedik helyen ért célba.

Az Orosz Nagydíj után a szezonban másodszor, ezúttal Monacóban szerezte meg az első két rajthelyet a Ferrari: Kimi Räikkönen indult az élről, mögüle pedig Sebastian Vettel rajtolt. Ezúttal is Valtteri Bottas indult a harmadik helyről, Szocsiban meg tudta előzni a két Ferrarit és nyerni tudott. Lewis Hamilton csak a 13. pozícióból várta a startot.

Az előző négy évben rendre a Mercedes nyert: 2013-ban, 2014-ben és 2015-ben Nico Rosberg, tavaly pedig Lewis Hamilton. Ennek a sorozatnak vetett véget a Ferrari, amely utoljára 2001-ben(!) nyert a hercegségben, Michael Schumacher volt akkor az első.

Fotó: Europress/AFP/Andrej Isakovic

A rajtot remekül kapta el Räikkönen és Vettel is visszaverte Bottas támadásait. A kezdésnél nagyon vigyáztak egymásra a versenyzők, úgyhogy senki sem esett ki az első körökben. Sőt, az első kieső Nico Hülkenberg volt a 16. körben, váltóhiba miatt füstölt el az autója.

Räikkönent a 35. körben hívták ki a boxba, a taktikai előnyt megadta neki a csapata, de a boxkiállásokból Vettel és Daniel Ricciardo jött ki a legjobban: a német az élre állt a 40. körben, az ausztrál pedig a harmadik helyen folytathatta, Bottas és a csapattárs Max Verstappen is mögé került.

A megszokottnál is kevesebb előzést hozó futamon a 60. kör hozott némi fordulatot, az Indy 500-on induló Fernando Alonsót helyettesítő Jenson Button ekkor ment bele és borította fel Pascal Wehrleint. Ők ketten kiestek, és bejött a biztonsági autó (amely időszak alatt meg Marcus Ericsson ment a falnak), az újraindítás után pedig volt egy nagy csata Bottas és Riccirdo között, az ausztrál kicsit neki is koccant a falnak egy hiba után, de meg tudta őrizni a harmadik helyét.

A Wehrlein-Button baleset:

Az élen már nem történt változás, Sebastian Vettel nyerte meg a Monacói Nagydíjat. Szezonbeli harmadik, karrierje 45. futamgyőzelmét aratta.

Räikkönen lett a második, Ricciardo a harmadik, Bottas a negyedik, Verstappen az ötödik, Carlos Sainz a hatodik, Hamilton a hetedik, Romain Grosjean a nyolcadik, Felipe Massa a kilencedik, és Kevin Magnussen a tizedik, ők szereztek még pontot.

Ami Hamilton versenyét illeti, addig húzta a kerékcseréjét, amíg csak tudta, aztán a hatodik helyről állt ki, Sainz akkor előzte vissza. A 13. helyről rajtolva a lehető legtöbbet hozta ki ebből a mostani versenyből.

Megszakadt Sergio Pérez pontszerző sorozata, a Force India mexikói pilótája a 13. helyen végzett.

Ami a világbajnoki pontversenyt illeti, Vettelnek 129 pontja van, Hamiltonnak 104, Bottasnek pedig már csak 75. Räikkönen a negyedik helyen áll, neki 67 pontja van. A Ferrari a konstruktőrök között 17 egységgel vezet a Mercedes előtt.

Vettel nyerte a Monacói Nagydíjat, 2001 óta várt erre a sikerre a Ferrari

Sebastian Vettel nyerte a Monacói Nagydíjat vasárnap. A Ferrari legutóbb 2001-ben, Michael Schumachernek köszönhetően nyert a hercegségben. A pole-ból rajtoló Kimi Räikkönen lett a második, a jól taktikázó Daniel Ricciardol pedig a harmadik. Lewis Hamilton a hetedik helyen ért célba.

Mi van itt?

Sárga zászló, Pérez és Kvjat koccant össze. Pontosabban a mexikói ment neki és ütötte ki riválisát, később pedig a rádión leszidta a csapatát, hogy túl sokat dumálnak, és ezért hibázgat.

Kiment a biztonsági autó

Na, folytatódik a verseny, Bottas nagyon támadta Ricciardót, de nem tudta megelőzni. Viszont most az 1-es és a 3-as szektorban sárga zászlóznak, mert Vandoorne, akit épp megelőzött Pérez, nekiment a falnak.

Ericsson is kiesett

Épp megelőzte a safety cart, hogy aztán visszaálljon a mezőny végére, de nem tudta bevenni az egyik kanyart, úgyhogy a pályaszéli korlátba hajtott. Óriási szerencse, hogy nem ment neki a közvetlen mögötte érkező biztonsági autó. Az lett volna a szezon legfurcsább balesete, az biztos.

Wehrlein és Button egymást ejtették ki

Megtudtuk, mi történt: Button akarta megelőzni Wehrleint, túl agresszív volt, emiatt a Sauber felborult, a McLarennek pedig kitört a bal első kereke. Pascal Wehrlein jól van, ezt ő maga közölte a csapatrádión.

Button versenye véget ért :(

Épp az imént mutatták, hogy megállt a félreállt a brit, úgyhogy nem sikerül végigvinnie a futamot beugróként.

Jön a biztonsági autó!

Az alagút előtt borult fel az egyik Sauber, Pascal Wehrlein az oldalára állította az autót, úgyhogy bejött a safety car.

Ricciardo kezd feljönni Räikkönenre

Vettel már nagyon ellépett, már közel 12 másodperc az előnye. Räikkönen közben kényelmesen elautózgat, miközben a harmadik helyen haladó Ricciardo keményen nyomni kezdte, úgyhogy folyamatosan csökken a hátránya, 1,7 másodperc a különbség közöttük.

Na, Hamiltont is kihívták

A 47. kör végén hajtott ki a boxba, utolsóként a mezőnyből. A hetedik helyre ért vissza Hamilton, úgyhogy nem taktikázott rosszul a Mercedes, mégiscsak a 13. helyről indult, ráadásul még a megszokottnál is kevesebb előzés volt eddig a Monacói nagydíjon.

Vettel növeli az előnyét

Nagyon megnyomja a német a mostani köröket, már több, mint 5 másodperccel vezet Räikkönen előtt.

Vettel az élen a boxkiállás után is!

Hoppá! Még itt azt matekozta az ember, hogy Ricciardo esetleg beférhet a két Ferrari közé, erre Vettel maradt az élen a kerékcsere után is. Vettel, Räikkönen, Ricciardo, Bottas, Verstappen az első öt sorrendje.

Ricciardóék jól számoltak

Az ausztrál nagyon felgyorsult, majd kihívták a boxba, és a harmadik helyre jött vissza. Nagy a nyomás Vettelen.

Räikkönen a boxban!

Vezető helyről kiállt a finn is. A harmadik helyre tért vissza, Vettelnek és Ricciardónak is ki kell még mennie ugye a boxba.

Bottasnak mondják, hogy nyomja tövig a gázt

“Push hard now!” – szól a tanács. Verstappen kint volt a boxban, erre reagált azonnal a Mercedes, tökéletes volt Bottas kiállása, és pont visszaért a holland elé.

Bottas begyújtotta a rakétákat

Rohamosan közelít Vettel felé, már 2 másodpercen belül van. Sőt, Verstappen meg ott lohol a Mercedes finnje mögött, úgyhogy összerázódik az élmezőny.

Räikkönen magabiztosan vezet

Hogy essen pár szó az élen állókról, a finn másfél másodperccel vezet Vettel előtt, Bottas pedig mér közel 6,5 másodperccel van elmaradva a Ferrari németje mögött. Közben van egy kis küzdelem is, Pérez hajtja-űzi Strollt – a 15. helyért.

Nico Rosberg a házban

A tavaly visszavonult világbajnok szó szerint leugrott megnézni a futamot. Monacóban lakik, nem kellett túl messzire mennie:

Fotó: Europress/AFP/Andrej Isakovic

HÜLKENBERG ELFÜSTÖLT!

A Renault német versenyzőjének autója a 16. körben füstölni kezdett, eleinte kevésbé, aztán már komolyabban, rá is szóltak a fülére, hogy váltóhiba van. Leparkolt egy félreeső helyre, a kettes szektorban sárga zászlóznak. Ő az első kieső a futamon.

Wehrleint megbüntették

Na, az iménti necces kiengedés miatt megbüntették Wehrleint, 5 másodperces időbüntetést kapott. A Spanyol Nagydíjon is hasonló ítélettel sújtották, azért lett a nyolcadik hatodik helyett. A csapata elkezdhetne figyelni, mert ő erőn felül teljesít:

Magnussen volt a start nagy nyertese

“Állóháború” van, Monaco azért nem az a pálya, ahol olyan könnyű előzni. Ezért is volt bravúr Kevin Magnussentől, hogy a rajt után két pozíciót is nyert, így most a kilencedik helyen körözget.

Majdnem volt egy baleset - a boxban...

Wehrlein és Button is meglátogatták már a boxutcát a futam elején, a Sauber pedig felelőtlenül engedte ki a fiatal németet, Button rutinjára volt szükség ahhoz, hogy ne hajtson bele hátulról a riválisba.

Olvasói sztorik