Forma-1

Zseniális trükkel verték meg Hamiltonék Vettelt és a Ferrarit

Izgalmas versenyt hozott a Forma-1 Spanyol Nagydíja, amelyet a pole-ból induló Lewis Hamilton nyert meg annak ellenére is, hogy a rajtnál nagyon megverte őt Sebastian Vettel. A német a táv kétharmadában vezetett, a brit végül a 44. körben állt az élre és onnantól már magabiztos vezetéssel húzta be a győzelmet.

A futam után Toto Wolff nyilatkozott az Autosportnak és elmondta, mi volt a Mercedes-siker titka a Ferrarival ellentétes gumistratégia mellett.

A kulcs abban volt, amikor Stoffel Vandoorne kiesett egy Felipe Massával való ütközés után. Virtuális safety caros időszak következett, a Ferrari kivárt, a Mercedes pedig arra játszott, hogy csak annak végén hívják ki Hamiltont az utolsó kerékcserére.

A mágikus húzás az volt, amikor Hamiltont akkor hívtuk ki, amikor a VSC-időszak a végéhez közeledett. Erre Vettelnek is reagálnia kellett, méghozzá egy körrel később. Az időzítésünk tökéletes volt, meg is emelem a kalapom James (Vowles, vezető stratéga) és csapata előtt!

Fotó: Europress/AFP/Tom Gandolfini

Wolff azt mondta: a trükk az volt, hogy míg egy boxkiállás általában 21 másodpercet vesz igénybe Spanyolországban, addig a virtuális safety car alatt, amikor a mezőny alacsonyabb tempóval megy, 12-13 másodpercet veszít csak a versenyző. Ezt használták ki a Mercedesnél, amivel 8 másodpercet hoztak Vettelen, aki a következő körben tényleg kiállt, majd utána még Valtteri Bottas is lassította őt.

Ez pedig összességében pont elég volt ahhoz, hogy Hamilton megnyerje a versenyt.

Volt egy emlékezetes csata is Sebastian Vettel és Lewis Hamilton között, amikor a német visszajött a boxkiállásból. A két versenyző nem kímélte egymást, a brit pedig panaszkodott a csapatrádión, hogy Vettel kivezette őt a pályáról. Wolffnak semmi baja nem volt a történtekkel.

Először is: az első védekezés nagyszerű volt. Lehet, hogy kicsit kemény, de ilyen a versenyzés. Keményen kiszorította Hamiltont, de onnantól tudtuk, hogy a lágy gumikon előnyben vagyunk. Egy új esélyt kaptunk a győzelemre.

A Vettel-Hamilton csata:

A következő futamot jövő hét végén rendezik majd Monacóban. A világbajnoki pontversenyben még Vettel vezet, hat pont az előnye Hamilton előtt. Bottas  harmadik, de ő 35 ponttal van elmaradva Hamiltontól.

Nyitókép: Europress/Anadolu Agency/Albert Llop

Ajánlott videó

Olvasói sztorik