Élő Forma-1

Hamilton nyert Barcelonában, Räikkönen, Verstappen és Bottas kiesett

Lewis Hamilton nyerte a Forma-1 Spanyol Nagydíját. A brit ugyan a pole-ból indulva visszaesett a második helyre, a táv második felében visszaelőzte Sebastian Vettelt és pályafutása során másodszor is nyert a katalán pályán. Vettel lett a második, Daniel Ricciardo pedig a harmadik. Kimi Räikkönen és Max Verstappen a rajt után esett ki egy baleset miatt, Valtteri Bottas autója pedig kigyulladt.

A rajtrács alapján elég izgalmasnak ígérkezett a Forma-1 Spanyol Nagydíja, ugyanis a két nagy rivális, Lewis Hamilton, valamint a világbajnoki pontversenyben vezető Sebastian Vettel rajtolt az első sorból. Mögöttük a csapattársak következtek, Valtteri Bottas és Kimi Räikkönen sorrendben. Külön érdekessé tette a barcelonai versenyt az is, hogy Fernando Alonso a hetedik rajtkockából várta a kezdést.

Kaotikus volt a futam rajtja: Vettel lerajtolta Hamiltont, majd az első kanyarban egymásnak ment Kimi Räikkönen és Max Verstappen, ők mindketten kiestek. Alonso visszaesett a 11. helyre.

A rajt:

A legutóbbi, Orosz Nagydíjon szinte semmi akciózást nem láthattunk, ehhez képest most, a 14. körben még a boxutca kijáratánál is előzni akart Sainz, Magnussen azonban visszaverte a próbálkozását. Egyikük sem kapott büntetést.

A gumicserék során Hamilton visszaelőzte Vettelt a 15. körben, azonban ez csak átmeneti állapot volt, amikor a brit is kiment a boxba, akkor a német visszavette az első helyet. Ekkor Bottas próbált meg segíteni a csapattársának és feltartani Vettelt, egy darabig sikerült is, majd a Ferrari versenyzője bemutatta a finn ellen az év egyik legszebb előzését.

Vettel előzése Bottas ellen:

A 38. körben Vettel a boxból visszatérve hatalmasat csatázott Hamiltonnal, de meg tudta őrizni az első helyet. Nem sokkal később Bottas esett ki, kigyulladt a Mercedes, majd a 44. körben Hamilton a célegyenesben izomból lenyomta Vettelt és az élre állt.

Innentől kezdve már nem volt kérdés, hogy ő nyeri a versenyt, másodszor győzött a Spanyol Nagydíjon. Ez pályafutása 55. futamgyőzelme.

Itt dőlt el a verseny:

Vettel lett a második, a harmadik hely pedig szép csendben Daniel Ricciardo ölébe hullott, aki elől tulajdonképpen kiestek a riválisok.

Nagyszerű hétvégét zárt a Force India, Sergio Pérez lett a negyedik, Esteban Ocon pedig az ötödik. Nico Hülkenberg,  Carlos Sainz, Pascal Wehrlein (aki fantasztikusan versenyzett, és úgy lett nyolcadik, hogy kapott egy 5 másodperces büntetést), a boxból rajtoló Danyiil Kvjat és Romain Grosjean szerzett még pontot.

A hétvége nagy sztorija még, hogy Räikkönen kiesése után a kamera mutatott egy Ferrari-mezes kisfiút, aki nem tudta leplezni csalódottságát, vigasztalhatatlanul sírt a lelátón. Később aztán a szervezők elintézték, hogy találkozhasson a finnel, megkapta Räikkönen sapkáját is. (Fotó: Getty Images/David Ramos)

Lewis Hamilton nyerte a Spanyol Nagydíjat

Őrült rajtot hozott a vasárnapi futam, amely során Kimi Räikkönen és Max Verstappen összeütközött és ki is estek az első körben. Sebastian Vettel megelőzte a pole-ból induló Lewis Hamiltont, sokáig vezetett is, de a brit a 44. körben az élre állt és végül magabiztos győzelmet aratott. Vettel lett a második, Daniel Ricciardo pedig a harmadik. Valtteri Bottas dobogós helyről esett ki.

Eldőlt

Hamilton még itt a vége felé megcsinálta a szezon leggyorsabb körét, úgyhogy hacsak nem történik valami váratlan, akkor megnyeri a futamot. Megérdemelten, tesszük hozzá.

Massa kavart be Vettelnek

Épp kezdett úgy tűnni, hogy azért valamivel közelebb férkőzhet a német Hamiltonhoz, erre mikor körözte le Massát, a brazil beragadt a kanyar közepére, Vettelnek nagyot kellett fékeznie, amiben súlyos tizedeket veszített.

Eldőlt?

A Ferrari nem kockáztatott, nem hívták ki ismét Vettelt kerékcserére, úgyhogy állandósulni kezd a bő 3 másodperces különbség.

Na, de nézzük, hogy állunk

Lassan a hajrájába ér a futam, Hamilton egyre magabiztosabb előnnyel vezet, 3,6 másodperc az előnye. Ricciardónak kinéz egy szép csendes dobogó közben, szinte nem is láttuk a közvetítésben, pedig a pályán van, a harmadik helyen körözget.

A Síró Kisfiú Megkapta Räikkönen sapkáját!

Ez egy szép gesztus a szervezőktől és a Ferrari versenyzőjétől is. Miután kiesett a finn, akkor mutatta a kamera a kissrácot, hogy sírva fakadt. Utána már elcsípték, mosolygósan, de az imént mutatták a közvetítésben, hogy találkozhatott Räikkönennel és megkapta a versenyző sapkáját!

Kezdődik a taktikázás

Hamilton beszélte meg a versenymérnökével, hogy figyelni kellene a hátsó gumikra. Ezt utána Vettel is megtárgyalta az övéivel, abban maradtak, hogy tapossa a gázt és tapadjon Hamiltonra. Ez nem megy annyira, a brit fokozatosan kezd ellépni.

Hamilton átveszi a vezetést!

A brit visszavette az első helyet, a célegyenes végén autózta körbe Vettelt. 22 kör van vissza, óriási taktikai csata várható.

Bottas is kiesett!

Hoppá! Kiesett a harmadik helyről a Mercedes finn pilótája. A 10-es kanyarban állt ki a pályáról, poroltózni kellett a Mercedest. A visszajátszásból látszott, hogy a második kanyarban megadta magát az autó, ki is gyulladt, egyből mondták is neki, hogy álljon félre. Technikai hiba.

Óriási Vettel-Hamilton csata!

Véget ért a virtuális safety caros időszak, Hamiltonnak nem sikerült közelebb férkőzni Vettelhez, sőt, a német még ki tudott jönni egy újabb gumicserére, ráadásul Hamilton elé tudott visszajönni. Nagyot csatáztak az első kanyarban, össze is értek talán, Vettel meg tudta őrizni az első helyet a friss gumikon.

Szomorú hír a spanyoloknak

Ericsson előzte meg az imént Alonsót, aki lassul és már csak a 14. Közben meg kell emlékezni arról is, hogy Wehrlein még nem volt kerékcserén, és őrzi a hetedik helyét a Sauberrel. Bravúr!

Bottas segít be Hamiltonnak

A Mercedes finn versenyzője bár lassabbnak tűnik, egyelőre jól védekezik, maga mögött tudja tartani Vettelt, ami Hamiltonnak remekül jön, ebben a körben 2 másodpercet (!) tudott hozni német riválisán.

Hamilton a boxban!

Kihívták az élről a britet, és nem lágy gumikat kapott, hanem közepes keveréket. A harmadik helyre jött vissza, Bottas vezet.

Ricciardo is kiment kerékcserére, ugyanazt a taktikát választották, mint Hamiltonék.

Már csak négyen nem voltak a boxban

Hamilton, Bottas, Ricciardo, Wehrlein még bírják a rajt óta. Közben eldőlt, hogy sem Sainzot, sem Magnussent nem büntetik, az iménti boxutcás csatázásért.

Vettel a boxban, Hamilton az élen

Épp az imént csevegett a brit a versenymérnökével, hogy mit terveznek, azt mondták neki, a Ferrari kiállására várnak. Vettel ki is ment egyből, a harmadik helyre jött vissza, egyből meg is futotta a leggyorsabb kört.

Itt a Vettel-Hamilton csata, amire mindenki várt

A Ferrari német versenyzője vezet továbbra is, a brit kitartóan üldözi. Kettejük között nagyjából 2 másodperc a különbség, a mezőny többi része viszont körről-körre szakad le róluk.

Na, a kaotikus kezdés után, nézzük mi a helyzet

Sebastian Vettel 2 és fél másodperccel vezet Lewis Hamilton előtt, Valtteri Bottas jócskán el van maradva tőlük. Riccardo az ötödik, a két Force India követi őt Pérez Ocon sorrendben, Magnussen, Hülkenberg, Sainz és Grosjean van még az első tízben. Alonso a tizenegyedik.

Olvasói sztorik