Forma-1

Felipe Massa kőkeményen beszólt versenyzőtársának

Bár a Williams brazil versenyzője az előző szezon végén bejelentette visszavonulását, az élet, pontosabban Nico Rosberg távozása a Forma-1-ből azonban azt eredményezte, hogy a 35 éves Felipe Massa visszatért. Három futamon eddig két hatodik helye van, vasárnap, Bahreinben is szerzett nyolc pontot, jelenleg a hetedik helyen áll az összetettben.

Bár egyáltalán nem jellemző rá, Szahírban volt egy nézeteltérése is, méghozzá Max Verstappennel. Még az időmérőre nyúlik vissza a történet, amikor a holland amiatt bosszankodott, hogy Massa érzése szerint feltartotta őt a Q3-ban, amikor a gyors körére készült rá. Amikor megkérdezték Verstappentől, hogy megbeszélték-e a dolgot Massával, azt felelte:

Mivel brazil, így nincs túl sok mindent megbeszélni.

Ez nem csak a brazil szurkolókat hozta ki a béketűrésből, de még Massát is. Olyannyira, hogy a veterán versenyző a vasárnapi futam előtt intézett pár szót Verstappenhez.

Mondtam neki, vigyázzon arra, hogy mit mond, mert lesz még Brazil Nagydíj a szezonban

– magyarázta Massa a brazil UOL Esporte rádióműsorban vasárnap este.

A Williams-pilóta azt mondta, nem csinált semmit, amivel megzavarta volna a hollandot, ha igen, az is Verstappen hibája, neki kellett volna arra ügyelnie, hogy ez ne fordulhasson elő egy gyors körnél. Meg amúgy is, nem ő tehet arról, ha Verstappen kikapott a csapattársától az időmérőn – Daniel Ricciardo a negyedik helyről indult, Verstappen a hatodikról.

A hollandnak amúgy a futama sem sikerült jól, fantasztikusan rajtolt, de a 11. körben fel kellett adnia a versenyt, miután egy kanyarban elszállt a hátsó fék az autóján és kicsúszott a pályáról. A versenyt Sebastian Vettel nyerte, Lewis Hamilton lett a második, Valtteri Bottas a harmadik.

A következő futamot április 30-án rendezik Oroszországban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik