Forma-1

Fernado Alonso hátat fordít a Forma-1-nek

Hatalmas meglepetéssel szolgált szerdán a McLaren istálló, amikor honlapján bejelentette, hogy Fernando Alonso kihagyja a május végi Monacói Nagydíjat, és helyette inkább az Indianapolis 500-versenyen indul.

Az istálló közleménye szerint a kétszeres világbajnok döntését teljes mértékben támogatja a csapat. A spanyol pilóta márkát legalább nem vált, lévén az Indy 500-on is egy hondás csapattal, Michael Andrettiékkel indul majd egy épp úgy Hondával hajtott McLaren kocsival.

A McLaren közleménye azt nem tartalmazza, ki helyettesíti a spanyolt május 28-án Alonsót.

A Forma-1 idei két futamában négyből egyszer ért célba a McLaren Honda – Alonso lett a 13. Ausztráliában – és a spanyol világbajnok többször is célzott arra, rendkívül gyenge az autó.

Az Autosport arról ír, hogy Alonso épp ezért keres új motivációt, új versenyhelyszíneket. Állítólag azt tűzte ki maga elé, hogy megnyerje a motorsport három legpatinásabb, legnagyobb ranggal rendelkező versenyét, a Monacói Nagydíjat, az Indy 500-at és a Le Mans-it. Monacóban már kétszer nyert, most az Indianapolisi 500-on a sor.

Az egyetlen célom az maradt, hogy triplázzak- Még csak 35 éves vagyok, bőven van időm, hogy megcsináljam

– mondta Alonso, aki lényegét tekintve ezzel Graham Hillt utánozza, lévén csak a brit pilótának sikerült ezt a mesterhármast véghezvinnie.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik