Forma-1

Bejelentették a Forma-1 nagy visszatérését

Ross Brawn, a Ferrari korábbi technikai igazgatója és a Brawn-csapat vezetője visszatér a Forma-1-be, melynek egyik ügyvezető igazgatója lesz.

A világbajnoki sorozat többségi tulajdonosává vált Liberty Media hétfőn késő este jelentette be, hogy Ross Brawn egyike lesz a sorozat két új ügyvezetőjének. Ők a második számú emberek, közvetlenül a vezérigazgató, Chase Carey alatt.

Szinte példátlan lehetőségünk van arra, hogy együtt dolgozzunk a csapatokkal és a támogatókkal azért, hogy számukra és természetesen a rajongók számára egy jobb Forma-1-et teremtsünk

– lelkendezett kinevezését követően Brawn.

Hétfőn délután Bernie Ecclestone bejelentette, hogy leváltották, így már nem ő a vb-sorozat első számú vezetője, hanem Carey.

A 86 éves Ecclestone negyven évig irányította a Forma-1-et, és sokáig úgy tűnt, a tulajdonosváltás után is maradhat majd vezérigazgató, de végül a Liberty Media megköszönte eddigi munkáját.

A múlt héten a cég részvényesei és a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) is jóváhagyta, hogy az amerikai Liberty Media legyen az F1 többségi tulajdonosa. Az amerikai sport-, média- és szórakoztatóipari vállalkozás, amely a jövőben a Formula One Group nevet fogja viselni, mintegy 8,5 milliárd dollárért vásárolja fel a világbajnokságot működtető CVC Capital Partnerstől a szükséges részvényeket. Jelenleg 19,1 százalékos a részesedése, de ez március végére, az új szezon kezdetére 35,3 százalékosra nő, ezzel átveheti az irányítást.

A megállapodást az európai trösztellenes hatóságnak még jóvá kell hagynia.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik