Forma-1

Button bejelentette visszavonulását, de nem zárja ki a visszatérés lehetőségét

Jenson Button úgy fogalmazott, hogy a hétvégi Abu-Dzabi Nagydíj lesz pályafutása utolsó Forma-1-es futama, de továbbra sem zárja ki határozottan, hogy a jövőre versenyez még a szakágban.

Úgy tekintek erre a nagydíjra, mint az utolsó versenyhétvégémre. Nem szeretnék már a Forma-1-ben szerepelni ezt követően. Én így gondolkodom, de ki tudja, ez fél év vagy egy év múlva akár változhat is

– nyilatkozta csütörtökön Button.

A McLaren-Honda szeptember elején jelentette be, hogy világbajnok brit pilótájának az idei az utolsó szezonja Forma-1-es versenyzőként. A 36 éves Button új szerződést írt alá a következő két évre, mivel szaktanácsadói szerepkörben számítanak rá.

A pályafutása során 15 futamgyőzelmet aratott, 2009-ben világbajnok Button helyét jövőre a belga Stoffel Vandoorne veszi át. A McLaren-csapat lehetőséget biztosít számára, hogy 2018-ban visszatérjen, ám sokak szerint csupán vészmegoldásként számítanának rá, amennyiben Fernando Alonso nem hosszabbítja meg a 2017 végén lejáró megállapodását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik