Forma-1

Hamilton nyerte a futamot, Rosberg egyre közelebb a világbajnoki címhez

Lewis Hamilton pályafutása során először szerezte meg a pole-t az Amerikai Nagydíjon, és nagyszerűen rajtolt Austinban magyar idő szerint vasárnap este, megőrizte az első helyét és a minél nagyobb előny kiautózásával törődhetett. Csapattársa, a világbajnoki pontversenyben vezető Nico Rosberg már nem járt ilyen jól, őt megelőzte Daniel Ricciardo, a futam negyedénél pedig Max Verstappen kezdte hátulról támadni, így Red Bullos szendvicsbe került.

Féltávhoz közeledve elkezdődött a nagy taktikázás a gumikkal, a Red Bull ugyanakkor óriásit hibázott: Verstappen ment ki kerékcserére úgy, hogy nem számítottak rá. Hosszú másodperceket veszített így a fiatal holland. A 30. körben véget is számára a verseny, műszaki hiba miatt kellett feladnia a futamot.

A 39. körben Kimi Räikkönen esett ki, ráadásul önhibáján kívül: úgy engedték ki boxból, hogy még nem rögzítették rendesen a jobb hátsó kereket a Ferrarin.

A futam nagy kérdése az volt, hogy Rosberg belemegy-e egy kockázatos csatába Hamilton ellen, de a német végül nem nagyon forszírozta a házi csatát, mivel a Mercedes egy-kettővel ebben a leosztásban is csak hét pontot hozott rajta a csapattársa.

Hamilton végül nagyon magabiztosan nyerte meg az Amerikai Nagydíjat, ez volt pályafutása 50. futamgyőzelme.

Rosberg második lett, Ricciardo pedig a harmadik. A két Mercedes között három futammal a vége előtt 26 pont a különbség Rosberg javára.

Sebastian Vettelt intették le negyediknek, Fernando Alonso remekelt és ötödiknek ért be a célba. Carlos Sainz, Felipe Massa, Sergio Pérez, Jenson Button, Romain Grosjean volt az első tíz további sorrendje.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik