Forma-1

Forma-1: Hamilton a rajtnál odaadta a győzelmet Rosbergnek

A világbajnoki pontversenyben vezető Nico Rosberg a három szabadedzés megnyerése után a szombati időmérőt is behúzta, így csapattársa, Lewis Hamilton elől rajtolhatott a Japán Nagydíjon. A második sort a két Ferrari, Sebatian Vettel és Kimi Raikkönen szerezte meg, de a német a malajziai balesete miatt három, a finn pedig váltócsere miatt öt rajthelyes büntetést kapott.

A futamgyőzelem már a rajtnál eldőlt, Hamilton szinte lefulladt az indulásnál, egészen a nyolcadik helyig csúszott vissza, míg legnagyobb riválisa simán megtartotta az első helyet. A brit rádióüzenetben elismerte, ő hibázott hatalmasat a startnál.

Először a hetedik körben tudott előzni a háromszoros világbajnok, akkor Nico Hülkenberg elé került, és jött fel a hetedik pozícióba. A 14. körben egy bokszkiállás után több pozíciót is nyert Hamilton, miután Raikkönen és Sergio Pérez is forgalomba került.

A 16. körben már a negyedik volt a maláj versenyen az élről kieső versenyző, pillanatok alatt Daniel Ricciardót, Felipe Massát és Valtteri Bottast is maga mögé utasította.

Az élen eközben senkitől sem zavartatva haladt Rosberg, Max Verstappen és Vettel előtt, utóbbi jó szokásához híven nem egyszer a lekörözött pilótákkal volt elfoglalva.

A második és egyben utolsó kerékcserénél egy meglepőt húzott a Ferrari, Vettel lágy gumit kapott az utolsó 18 körre, amellyel el is veszítette a dobogós helyezését. Hamilton már a kiállásnál elé került, a német pedig később nem tudta megelőzni, majd szépen fokozatosan le is szakadt róla.

A brit a második helyről sem tett le, nyolc körrel a vége előtt már alig egy másodperccel haladt a holland mögött. Az utolsó körökre Hamilton már DRS-távolságon belül volt, de a holland a kigyorsításokra játszva megtartotta a második pozíciót.

Pontszerző helyen ért még célba sorrendben Vettel, Raikkönen, Ricciardo, Pérez, Hülkenberg, Massa és Bottas.

Négy futammal a vége előtt Rosberg 33 ponttal vezet összetettben csapattársa előtt. Mivel a Mercedes az első és a harmadik helyen futott be, megnyerte sorrendben a harmadik konstruktőri vb-címet.

A világbajnokság két hét múlva az Egyesült Államokban folytatódik.

A Japán Nagydíj végeredménye:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik