Forma-1

Lewis Hamilton sejtelmesen nyilatkozott arról, miért esett ki Malajziában

Kettős Red Bull-győzelmet hozott a Forma-1 Malajziai Nagydíja és mivel Daniel Ricciardo végzett az élen, így végignézhettük, ahogy a többiek is pezsgőznek a cipőjéből a dobogón.

Persze az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy azért lett ez a végeredmény, mert az élen haladó Lewis Hamilton autójában kigyulladt a motor, az első helyről kellett kiállnia. A brit címvédő hátránya így öt futammal a vége előtt 23 pont a csapattárs, az első kanyarban megpördülő, végül harmadikként célba érő Nico Rosberg mögött.

És Hamilton szerint valami nagyon furcsa.

„Egyszerűen érthetetlen, hogy nyolc Mercedes-motorral hajtott autó van a rajtrácson, és ebben a szezonban mindig csak az enyém megy tönkre.

Valami nem oké, de ezzel nem tudok mit kezdeni.

Azon vagyok, hogy túltegyem magam a történteken. De ez egy új motor volt, nem értem, mi történt. Öt futam van vissza, a szerelőimmel mindent megteszünk, de ki tudja, a következő motorral mi fog történni. Nem vagyok benne biztos, hogy az autóm bírni fogja a bajnoki hajrát. Én csak lehajtom a fejem és bízom a legjobban” – nyilatkozta Hamilton a kiesése után több televíziónak is.

A következő futamot egy hét múlva rendezik, a helyszín Szuzuka. (Fotó: MTI/AP/Brian Ching)

Malajziai Nagydíj, a pontszerzők

1. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:37:12.776 óra
2. Max Verstappen (holland, Red Bull) 2.443 másodperc hátrány
3. Nico Rosberg (német, Mercedes) 25.516 mp h.
4. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 28.785 mp h.
5. Valtteri Bottas (finn, Williams) 1:01.582 perc h.
6. Sergio Perez (mexikói, Force India) 1:03.794 p h.
7. Fernando Alonso (spanyol, McLaren) 1:05.205 p h.
8. Nico Hülkenberg (német, Force India) 1:14.062 p h.
9. Jenson Button (brit, McLaren) 1:21.816 p h.
10. Jolyon Palmer (brit, Renault) 1:35.466 p h.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik