Forma-1

Forma-1: szigorították az egyik szabályt a Mercedes miatt

Három nappal a Magyar Nagydíj előtt szigorították a rádiózási szabályokat a Forma-1-es futamokon, miután a világbajnoki pontversenyben élen álló Nico Rosberg tiltott segítségnyújtás miatt időbüntetést kapott Silverstone-ban.

A Mercedes német pilótája a július 10-i Brit Nagydíj végén problémákkal küzdött, és a mérnöke azt kérte tőle rádión, hogy – a sebességváltó közelgő meghibásodása miatt – ne kapcsoljon 7-es fokozatba. Egy idén bevezetett szabály azonban kimondja, hogy a csapat nem segítheti versenyzőjét abban, hogy miként vezesse az autót.

Az előírások csütörtöki módosítása nyomán a jövőben a versenyzők kaphatnak rádión tájékoztatást technikai problémákról, ám ezután haladéktalanul be kell vinniük autójukat a boxba szerelésre vagy ki kell állniuk a futamból.

Silverstone-ban az eredetileg másodikként célba ért Rosberg a futam után 10 másodperces időbüntetést kapott, így a mögötte 1.3 másodperc hátránnyal harmadik Max Verstappen egy helyet előrelépett. Rosberget különösen érzékenyen érintette az ítélet, ugyanis így egyetlen pontra csökkent az előnye csapattársával, a futamgyőztes és vb-címvédő brit Lewis Hamiltonnal szemben.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik