Forma-1

Hamilton: remélem, nem fosztanak meg a versenyzés örömétől

24.hu
24.hu

2016. 07. 05. 14:31

Korábban a témában:

Lewis Hamilton szerint a Mercedesen belüli csapatutasítások unalmassá tennék a szezont és megfosztanák őt és csapattársát, Nico Rosberget a versenyzés örömétől – írja a BBC.

Mint ismert, a két pilóta az Osztrák Nagydíj utolsó körében ütközött, mindkét versenyautó megsérült, de a címvédő végül elsőként haladt át a célvonalon. A németet duplán büntették, de így is a negyedik helyen zárt.

Toto Wolff csapatfőnök az esetet követően úgy nyilatkozott, elképzelhetőnek tartja, hogy csapatutásítást vetnek be a jövőben annak érdekében, hogy kiküszöböljék az ehhez hasonló eseteket.

Nem azért űzöm ezt a sportágat, hogy megmondják mit és hogyan csináljak. Imádkozom azért, hogy ez ne történjen meg. Megfosztanának a versenyzés örömétől, emellett a szurkolók is a kiélezett szituációk miatt fizetnek

-nyilatkozta a háromszoros világbajnok.

Rosbergtől két egységet is levontak a világbajnoki pontversenyben, így jelenleg 11 pontos előnye van Hamiltonnal szemben. A Száguldó Cirkusz a hétvégén Silverstone-ba látogat, a brit versenyző mindenképp győzni szeretne hazai pályán.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.