Forma-1

Alonso: jobb, ha be sem jutunk a Q3-ba

Fernando Alonso az első szabadedzésen a 10. a másodikon pedig a 11. helyen végzett a Kanadai Nagydíjon. Szombaton úgy nyilatkozott, hogy előnyt jelenthet csapata számára, ha nem jut be a Q3-ba – írja a crash.net.

Ha vesszük a Mercedest, a Ferrarit, a Red Bullt, a Toro Rossót és másokat, akik általában ott vannak a top tízben, akkor máris elkelt az összes hely.

A szabályok értelmében az első tíz helyről induló versenyzőnek azon a gumin kell rajtolnia, amellyel a legjobb körét futotta a Q2-ben. A kétszeres világbajnok szerint keményen meg kell küzdenie a McLarennek minden egyes kilométerért:

Nehezebb dolgunk lesz, mint Barcelonában és Monacóban, de ezen a GP-n előnyt is jelenthet, ha nem jutunk be a Q3-ba, mert legalább szabadon dönthetünk a gumikról a futamra.

A Forma-1-es Kanadai Nagydíj időmérő edzését szombaton magyar idő szerint 19:00-tól, a futamot pedig vasárnap 20:00-tól rendezik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik