Forma-1

Visszatér a Forma-1 rosszfiúja

pastor maldonado (pastor maldonado, )
pastor maldonado (pastor maldonado, )

Pastor Maldonado februárban jelentette be, hogy idén nem indul a Forma-1-ben.

A balhés pilóta a szponzori pénzek körül kialakult problémák miatt nem versenyezhetett a Renault-nál, most viszont több csapattal is tárgyal, így egyre valószínűbb, hogy 2017-től újra láthatjuk a pályán.

Nagyon szeretnék egy második lehetőséget, mert úgy érzem, hogy még sokat tehetek az F1-ben. Egy év kihagyás nem annyira rossz, ráadásul volt időm arra, hogy átgondoljak néhány dolgot. Már beszéltünk néhány csapattal, és jelenleg azon dolgozunk, hogy megállapodjunk valamelyikkel a jövő szezont illetően.

Maldonado szerint mellette szól, hogy komoly tapasztalattal rendelkezik a Száguldó Cirkusz világában:

Nem leszek újonc, akinek a nulláról kell újrakezdenie. Öt, F1-ben töltött év után úgy érzem, hogy képes vagyok a jó munkára. Sosem volt megfelelő autóm, hogy megmutassam a tehetségemet. Bár a Williamsnél nyertem egy futamot, ami miatt a 2012-es szezon jól sikerült. A következő kettő azonban már nem, és ez elmondható a Lotusnál töltött évekről is.

A 30 éves pilóta 2012-ben, Spanyolországban bravúros futamgyőzelmet aratott a Williamsszel, de később bekerült a rosszfiú kategóriába sorozatos balesetei miatt. 2017-től a pályán bizonyíthatja be, hogy már lenyugodott és érett, kiegyensúlyozott versenyzésre is képes.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik