Forma-1

Forma-1: Rosberg mesterhármasa, Kínában is győzni tudott

Sorozatban a hatodik sikerét aratta a német pilóta.

Vasárnap reggel a Forma-1-es világbajnokság idei harmadik futamát rendezték Kínában. A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton a szombati motorcseréjét követően úgy döntött, hogy nem a boxutcából, hanem a mezőny végéről indul. Az első két versenyen diadalmaskodó Nico Rosberg szokás szerint nem rajtolt jól, így Daniel Ricciardo állt az élre.

A jó start után nagyon rosszul jött ki a két Ferrari az első kanyarból, Kimi Raikkönen és Sebastian Vettel autója összeért, a finn pilótának letört az első szárnya. A maranellóiak ütközését Danyiil Kvjat használta ki, aki feljött a harmadik helyre. Hamilton is belekeveredett egy kis csetepatéba, előbb ráhajtott egy törmelékre, majd koccant Felipe Nasr kocsijával.

Raikkönen és Vettel ütközése

Hamilton koccanása

Rosberg már a harmadik körben az élre ugrott, ugyanis Ricciardo autójának bal hátsó kereke a hátsó hosszú egyenesben defektet kapott.

Már a negyedik percben érkezett a safety car, mert rengeteg törmelék volt a pályán, amelyet muszáj volt eltakarítani. Ezt ki is használték a csapatok, és rögtön jöttek a kerékcserék. Vettel már a boxba menet előzött kettőt, hatalmas manővert mutatott be a boxutcát jelző vonal előtt.

A mozgalmas első néhány kör után békés körözgetés folyt a pályán, Rosberg kényelmesen tartotta meg vezető pozícióját. Viszonta dobogós helyekért viszont nagy csata volt. a Ferrari német pilótája megelőzte a Red Bull orosz versenyzőjét, így bejött a második helyre. Vettel remek taktikával a mezőny végéről ért fel a pódiumra.

Raikkönen is nagyot mentett a rajtbaleset után, végül az ötödik helyen zárt. Hamilton is pontott szerzett, végül a hetedik helyre futott be.

Rosberg idei harmadik futamot is megnyerte, sorozatban a hatodikat. mivel az előző idény utolsó három versenye is az ő győzelmével ért véget. A német versenyző tovább növelte előnyét, 36 ponttal előzi meg Hamiltont.

Az összes pilóta befejezte a versenyt, erre legutóbb tavaly Japánban volt példa. Elmarad a Haas-csoda, az amerikai istálló ezúttal nem tudott pontot szerezni.

A világbajnokság két hét múlva Szocsiban, az orosz versenyhétvégével folytatódik.
Eredmény – Forma-1, Kínai Nagydíj

1. Nico Rosberg német Mercedes 1:38:53.891
2. Sebastian Vettel német Ferrari 37.776 mp h.
3. Danyiil Kvjat orosz Red Bull-TAG Heuer 45.936 mp h.
4. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 52.688 mp h.
5. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:05.872 p h.
6. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:15.511 p h.
7. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:18.230 p h.
8. Max Verstappen holland Toro Rosso-Ferrari 1:19.268 p h.
9. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Ferrari 1:24.127 p h.
10. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:26.192 p h.
11. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:34.283 p h.
12. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1:37.253 p h.
13. Jenson Button brit McLaren-Honda 1:41.990 p h.
14. Esteban Gutiérrez mexikói Haas-Ferrari 1 kör h.
15. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1 kör h.
16. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1 kör h.
17. Kevin Magnussen dán Renault 1 kör h.
18. Pascal Wehrlein német Manor-Mercedes 1 kör h.
19. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1 kör h.
20. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 1 kör h.
21. Rio Haryanto indonéziai Manor-Mercedes 1 kör h.
22. Jolyon Palmer brit Renault 1 kör h.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik