Forma-1

Hamilton aggódik a következő szezon miatt

Futó Csaba
Futó Csaba

2015. 12. 07. 12:41

Korábban a témában:

Lewis Hamilton sikereitől volt hangos a Forma-1 2015-ös szezonja, a brit versenyző meg is védte a világbajnoki címét, már három futammal a vége lőtt, az Amerikai Nagydíjon bebiztosította az elsőségét. Mégis kissé aggódva tekint a 2016-os idény elé, mivel számára nem alakult túl biztatóan az utolsó pár versenyhétvége.

Hamilton a szezon első tizenkét futamából tizenegyszer szerezte meg a pole-t, ez is nagyban hozzájárult, hogy a versenyeken is jól szerepelt. Szingapúrban aztán a mercedes csapnivalóan teljesített, ezt pedig kivizsgálták a csapatnál ás változásokat eszközöltek, amik a jelek szerint Nico Rosbergnek jobban fekszenek.

Merthogy az utolsó hét futam egyikén sem Hamilton rajtolhatott az élről, Szingapúrban Sebastian Vettel, utána pedig zsinórban hat alkalommal Rosberg.

Természetesen sokat agyalok a következő idényen. Leültem a mérnökömmel is kielemezni a történteket és megpróbáljuk kitalálni, hogyan reagáljunk, Szingapúr óta ugyanis látványosan lassabb vagyok. Biztosan lennie kell valami megoldásnak, Nico alatt például kiválóan muzsikál az autó. És versenyeken is egész jó tempót tudok menni, de a kvalifikáción mindenképpen javulni kell

– mondta az ESPN-nek Hamilton.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

LISBON, PORTUGAL - MARCH 25: Head coach Bernd Storck of Hungary looks on during the 2018 FIFA World Cup Qualifying Group B match between Portugal and Hungary at Luz Stadium on March 25, 2017 in Lisbon, Portugal.  Rodrigo Cabrita / Anadolu Agency
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.