Forma-1

Veszélyben az egyik Forma-1-es futam jövője

A Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone szerint az állami támogatás csökkentése miatt kétségessé vált az Egyesült Államok Nagydíjának jövője.

„Ha Texas állam támogatása csökken, nehéz lesz versenyt rendezni Austinban” – mondta a hétvégi Brazil Nagydíj helyszínén tartózkodó Bernie Ecclestone az Austin American-Statesman című lap érdeklődésére.

A 84 éves brit sportvezető kijelentése azért rendkívül meglepő, mert október végén még arról beszélt, hogy

több – szám szerint négy – futamot szeretne rendezni idényenként az Egyesült Államokban.

Az újság szerint a texasi kormányzó hivatala megerősítette, hogy az állami támogatás az ideihez képest több mint 20 százalékkal kevesebb lesz jövőre. Hangsúlyozták: már az idei összeget is az alapján állapították meg, hogy várhatóan milyen mértékű lesz a verseny lokális gazdaságélénkítő hatása. A tavalyi futam megrendezését 25 millió dollárral (7,2 milliárd forint) segítették, idén viszont 19,5 millió dollárt (5,6 milliárd forint) ítéltek meg erre a célra.

A nagy kérdés

„Az állam egyértelmű ígéreteket tett. Azt hiszem, megegyeztünk, és mi teljesítettük, amiben megállapodtunk” – magyarázta Bobby Epstein, az austini versenypálya elnöke, aki minden évben jelentős összegű licencdíjat fizet Ecclestone-nak.

Ez olyan, mintha bemennék egy étterembe, megrendelném a vacsorámat, majd miután megettem, megváltoznának az árak az étlapon. A nagy kérdés most az: visszatér-e egyáltalán a verseny?

Az Egyesült Államok Nagydíjának 2012 óta otthont adó austini aszfaltcsík az első versenypálya az USA-ban, amelyet direkt a Forma-1-es futamok miatt építettek. Bár a Mercedes brit pilótája, Lewis Hamilton az idei versenyen biztosította be pályafutása harmadik világbajnoki címét, a szervezők pénzügyileg rendkívül rosszul jártak a szurkolók többségét elriasztó viharos, esős időjárás miatt.

Jelenleg a texasi futam a Forma-1-es versenynaptár egyetlen amerikai nagydíja, de régebben New Yorkban, a kaliforniai Long Beachen, Las Vegasban, Detroitban, Dallasban, Phoenixben és Indianapolisban is rendeztek versenyeket, a 2014-es programtervezetbe pedig New Jersey is bekerült helyszínként, de végül nem valósult meg a verseny.

A jövő évi versenynaptárban rekordnak számító 21 futam szerepel, ebből ugyanúgy egy – az austini – lenne az Egyesült Államokban, mint az idén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik