Forma-1

Ricciardo csak nevet a pletykákon

Daniel Ricciardo (Array)
Daniel Ricciardo (Array)

Az utóbbi időben előszeretettel boronálják össze a Ferrarival, az ausztrál versenyző azonban úgy vallja, most is egy topcsapatnál van.

Kimi Räikkönen teljesítményét sok kritika éri a szezonban, és ahogyan az lenni szokott, máris mindenki azt találgatja, mikor cseréli le a finn pilótát a Forma-1-ben szereplő Ferrari csapata. A lehetséges jelöltekből sincs hiány, több nevet is bedobott már a média, köztük Daniel Ricciardóét is, aki 2015-ben egyelőre szenved a Red Bullal.


Fotó: Europress Fotóügynökség

„Az igazat megvallva nem tudom, honnan indult a pletyka, de robbanásszerűen kezdett el terjedni. Persze érthető, a Ferrari jelenleg az egyetlen olyan topcsapat, ahol megüresedhet egy hely, így nem csoda, ha többünket is szóba hoznak az olaszokkal. Én egyébként jót nevetek ezen, kicsit vicces a helyzet, meg hogy erről beszélgetünk. Persze megtisztelő, ha az embert szóba hozzák a Ferrarival, de én is egy topcsapatnál vagyok jelenleg” – mondta Ricciardo a sorozat hivatalos honlapjának.

Az ausztrál versenyző egyébként ismét Sebastian Vettel csapattársa lehetne, már amennyiben tényleg átül egyszer a Ferrariba. Ricciardo tavaly a négyszeres világbajnok német előtt végzet a házi pontversenyben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik