Forma-1

Már idén változások lesznek a Forma-1-ben

forma-1 (Array)
forma-1 (Array)

A Stratégiai Munkacsoport már a 2016-os és a 2017-es szezonra vonatkozó javaslatait is előterjesztette.

Talán már meg sem lepődünk azon, hogy újabb szabályváltozások következnek a Forma-1-ben. A Stratégiai Munkacsoport a hétvégi Brit Nagydíj helyszínén, Silverstone-ban tanácskozott az újításokról.

A jelenlegi idényre vonatkozó legfontosabb változások a következők lehetnek: további szigorítások a rádiózásban, valamint bizonyos segítségeket elvesznek a versenyzőktől a rajtnál. Ezeket már a nyári szünet utáni Belga Nagydíjjal kezdődően szeretnék bevezetni.

Az idény során eddig jóval a várakozások alatt szereplő McLaren-Honda megsegítésére is sietett a csoport. Engedélyezték ugyanis, hogy a csapat további egy V6-os erőforrást kapjon.

Fotó: Europress Fotóügynökség

Az ülésen szóba kerültek a lehetséges technikai változások (erről keretes írásunkban olvashatnak bővebben), valamint nagydíjhétvégék átalakítása is. Felmerült egy szombati rövidebb sprintverseny bevezetése és az időmérős szisztéma teljes megváltoztatása.

A Stratégiai Munkacsoport által most előterjesztett javaslatokat előbb az F1 Bizottság, majd az FIA Világtanácsa vitatja meg, amely e hónap közepén ülésezik majd legközelebb.

Lehetséges változtatások a Forma-1-ben

2016-os idénytől:

– egyetlen kuplungpedál használata, mellyel a versenyző kontrollálja autóját a rajtnál

– hangosabb erőforrások a kipufogó és a turbó átalakításával

– változhat a benzintank mérete, a maximális üzemanyag-mennyiséget, 110 kilogrammra emelhetik

– a motorcseréért járó büntetések leegyszerűsítése: az utolsó sorba száműzik a cserélőket

– szombaton sprintfutamokat rendezhetnek, melyen akár a tartalékversenyzők vehetnének részt – egyelőre nem tisztázott, milyen autókkal

– a motorfejlesztésre vonatkozó módosítópont-rendszer átalakítása, mely lehetőséget biztosít a Renault és a Honda gyorsabb fölzárkózására

2017-es szezontól:

– két méter széles, 1,80 méter széles gumikkal ellátott autók, szélesebb oldaldobozokkal, a Red Bull által kidolgozott koncepció alapján

– nem tér vissza a verseny közbeni tankolás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik