Forma-1

Vettel olyat tett, ami még Schumachernek sem sikerült

Sebastian Vettel (Array)
Sebastian Vettel (Array)

Eddig öt versenyen van túl a Ferrari színeiben, ezeken négyszer is dobogóra állhatott.

Inkább az ijesztő bokszkiállások, mintsem az izgalmak miatt fogunk emlékezni a Forma-1 Spanyol Nagydíjra, melyet Nico Rosberg nyert meg, csapattársa, a szintén a Mercedest erősítő Lewis Hamilton lett a második. A címvédő mindezek ellenére magabiztosan vezeti a világbajnoki pontversenyt.

Az eddigiek alapján nagyon úgy fest, hogy egyetlen versenyző tudja felvenni a versenyt velük: Sebastian Vettel. A 27 éves, négyszeres világbajnok német versenyző megbízható produkcióval vágott bele ferraris karrierjébe, az első öt futamból egyet megnyert (Malajziában), háromszor harmadik lett (Ausztráliában, Kínában és legutóbb Spanyolországban), emellett szerzett egy ötödik helyet Bahreinben.


Sebastian Vettel a dobogón – újra kezdhetünk hozzászokni
Fotó: Europress Fotóügynökség 

Mindez azt jelenti, hogy első öt ferraris versenyén négyszer is dobogóra állhatott, ezzel pedig túlszárnyalta példaképét, Michael Schumachert is. A hétszeres világbajnok legenda 1996-ban mutatkozott be a Ferrari színeiben, az első öt futamon háromszor állt dobogóra (kétszer második, egyszer harmadik lett), kétszer pedig kiesett.

Schumi azt a szezont még az összetett rangsor harmadik helyén zárta, 2000-től kezdve azonban a száguldó cirkusz egyeduralkodójává vált, zsinórban öt vb-címet zsebelt be. Ki tudja, lehet hogy Vettel is hasonlóan sikeres tud lenni a Scuderiával.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik