Forma-1

Idén először nem Hamiltoné a pole

Nico Rosberg (Array)
Nico Rosberg (Array)

A Forma-1 Spanyol Nagydíján Nico Rosberg rajtolhat majd az élről. A Toro Rosso szállította az időmérő meglepetését.

A Spanyol Nagydíj időmérőjén a McLaren-Honda pilótáival nem esett meg az a csúfság, hogy már a Q1-ben kiessenek, a legjobb tízbe ugyanakkor már nem tudták beverekedni magukat: Fernando Alonso a 13., Jenson Button a 14. rajtkockát kaparintotta meg.


Fotó: Europress Fotóügynökség

Ami a pole-ért folytatott küzdelmet illeti, a szabadedzések és az időmérő első két szakasza alapján a Mercedes két versenyzőjének volt a legnagyobb esélye az első hely megszerzésére – csak úgy, mint eddig a szezonban. A Ferrari ezúttal nem tudott beleszólni a címvédő belharcába, az első rajtkockát ugyanakkor ezúttal nem Lewis Hamilton szerezte meg, hanem a csapattársa, Nico Rosberg (1:24.681) – a szezon során először nem a brit nyerte az időmérőt.

Sebastian Vettel a harmadik rajthelyről várhatja a vasárnapi futamot, mögüle Valtteri Bottas és Carlos Sainz indul. Max Verstappen, Kimi Räikkönen, Danyiil Kvjat, Felipe Massa és Daniel Ricciardo a további sorrend. A Toro Rosso rendkívül büszke lehet a szombati teljesítményére.

A 29 éves Rosberg az idén először, pályafutása során pedig 16. alkalommal állhat a pole pozícióban.

A rajtsorrend

1. sor:
Nico Rosberg (német, Mercedes)
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)

2. sor:
Sebastian Vettel (német, Ferrari)
Valtteri Bottas (finn, Williams)

3. sor:
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso)
Max Verstappen (holland, Toro Rosso)

4. sor:
Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)
Danyiil Kvjat (orosz, Red Bull)

5. sor:
Felipe Massa (brazil, Williams)
Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull)

6. sor:
Romain Grosjean (francia, Lotus)
Pastor Maldonado (venezuelai, Lotus)

7. sor:
Fernando Alonso (spanyol, McLaren)
Jenson Button (brit, McLaren)

8. sor:
Felipe Nasr (brazil, Sauber)
Marcus Ericsson (svéd, Sauber)

9. sor:
Nico Hülkenberg (német, Force India)
Sergio Perez (mexikói, Force India)

10. sor:
Will Stevens (brit, Manor Marussia)
Roberto Merhi (spanyol, Manor Marussia)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik