Forma-1

Alonso-Vettel csere a Ferrarinál

A Forma-1-ben szereplő olasz istálló hivatalosan is bejelentette, hogy Fernando Alonso távozik a szezon végén. A helyére Sebastian Vettel érkezik.


Fotó: Europress Fotóügynökség

Már egy ideje sejteni lehetett, hogy a spanyol pilóta pontot tesz az olasz kaland végére, azonban hivatalosan mindezt még nem jelentette be. Egészen csütörtöki kellett várni erre, a szezonzáró Abu-Dhabi nagydíj előtt a Ferrari ugyanis közleményben tudatta, hogy Fernando Alonso közös megegyezéssel távozik.

A spanyol versenyző öt esztendő alatt 1186 pontot gyűjtött a Ferrari színeiben, tizenegy futamgyőzelmet aratott és negyvennégyszer állt dobogóra.


Fotó: Europress Fotóügynökség

Szinte azonnal jött az újabb bejelentés, hogy a Red Bulltól távozó Sebastian Vettel lesz Alonso utódja a Ferrarinál, a négyszeres világbajnokkal hároméves szerződést kötöttek a maranellóiak. 

„Egy álmom vált valóra. Amikor még kissrác voltam, a piros autóval versenyző Michael Schumacher volt a példaképem, úgyhogy elképesztően nagy megtiszteltetés ez számomra, hogy a Ferrarihoz kerültem. A Scuderia hatalmas tradícióval rendelkezik és nagyon motivál, hogy újra a csúcsra juttassam a csapatot. A szívemet és a lelkemet is beleteszem ebbe” – idézi Vettelt a Ferrari honlapja.

A spanyol a hírek szerint a McLarennél folytathatja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik