Forma-1

Az év leggyorsabb versenye jön

sebastian-vettel(960x640)(1).jpg (sebastian vettel)
sebastian-vettel(960x640)(1).jpg (sebastian vettel)

A 19 futamos világbajnoki sorozat tizenkettedik állomására kerül sor a hétvégén Olaszországban. Előretekintés, interjúk.

Sokan 2013-ban is a tavalyi két fő világbajnoki esélyes, Sebastian Vettel (Red Bull) és Fernando Alonso (Ferrari) küzdelmét várták, azonban akik a kiélezett versengést szeretik, egyelőre csalódniuk kell: a Red Bull Racing háromszoros világbajnok német pilótája jelenleg 46 ponttal vezet az összetettben spanyol riválisa előtt, aki – leszámítva néhány futamot – nem nagyon találja eddig a helyét ebben a szezonban.

Tavaly Lewis Hamilton (középen), Sergio Perez (balra) és Fernando Alonso (jobbra) pezsgőzhetett
Fotó: AFP

Most azonban az év leggyorsabb versenye jön. A hétvégi Olasz Nagydíj tartja a legnagyobb átlagsebességű verseny rekordját is. A monzai pályán 2003-banMichael Schumacher 247,585 km/h átlagsebességgel repesztett végig Ferrarijával a hazai szurkolók előtt, és nyerte meg a futamot.

Éppen ezért általában élvezetes versenyek alakulnak ki ezen a pályán, elég ha csak a tavalyi Sergio Perez bámulatos  “begyorsulására”, vagy Alonso és Vettel kakaskodásaira emlékszünk az előző két szezonból. 2012-ben Lewis Hamilton nyert Sergio Perez és Fernando Alonso előtt, Sebastian Vettel nem szerzett pontot.

Tavaly, a világbajnokságnak ebben a szakaszában még Alonso vezetett 37 ponttal, aztán Vettel egymás után megnyert négy ázsiai futamot, amivel átvette a vezetést a tabellán, és nem is engedte ki a végső győzelmet a kezéből.

A Ferrari, és az üldözők jelenleg nem tűnnek annyira gyorsnak, mint a Red Bull, ráadásul ezen ázsiai versenyek még előttünk vannak ebben a szezonban, így tehát az osztrák alakulat riválisai nem számíthatnak sok jóra… Kérdés persze, kinek a gépe bírja jobban a csúcsterhelést…

Versenyzők, csapatvezetők nyilatkozatai a hétvégi futammal kapcsolatban:

Sebastian Vettel (német, Red Bull Racing):
“Monza a leggyorsabb pálya a versenynaptárban, az autók a célegyenes végén a 330 km/h végsebességet is elérik. A Parabolica kanyarból való kigyorsításra pedig nagyon oda kell figyelni, hiszen ott a legkisebb hiba is a verseny végét jelentheti. Szép emlékeket idéz fel bennem ez a pálya, hiszen 2008-ban a Toro Rosso versenyzőjeként itt arattam pályafutásom első győzelmét. Óriási érzés volt a pódiumon állva látni a fanatikus szurkolók ezreit.”

Lewis Hamilton (brit, Mercedes):
“A monzai versenypálya valóban fantasztikus, és jó érzés, hogy kiautózhatjuk magunkból a maximumot. Az autó itt teljesen más aerodinamikai beállításokkal rendelkezik, mint más pályákon, és itt a legalacsonyabb a leszorítóerő. Tavaly szereztem meg pályafutásom első olaszországi győzelmét, ami miatt rendkívül boldog voltam. Nehéz hétvégénk volt Belgiumban, ugyanakkor jó eredményt értünk el (a Mercedes pilótái a harmadik és a negyedik helyen értek célba), és ezt várjuk a szezon hátralévő részében is.

Kimi Räikkönen (finn, Lotus-Renault):
“Még soha nem nyertem Olaszországban. Eddig sajnos valami miatt nem jöttek össze a dolgok, de ez nem jelenti azt, hogy nem tudnék itt vezetni. Néha közel került számomra a győzelem, azonban mindig belekerült valamilyen porszem a gépezetbe. Remélem, az eddigi eredményeim nem gátolnak meg abban, hogy nyerjek, vagy egy jó eredményt érjek el a jövőben ezen a pályán. Az alacsony leszorítóerő sajnos nem túlzottan kedvez nekünk, de a gyárban keményen dolgoztak azon, hogy tökéletes legyen az autó. Pénteken valószínűleg már jobban meg lehet mondani, milyen eredményt tudunk elérni a versenyen.”

Mark Webber (ausztrál, Red Bull Racing):
“Szeretem a monzai pályát, mert egészen különleges történelme van. Az aszfaltcsík rendkívül gyors szakaszokból áll, a kanyarok előtt pedig nagyon erősen kell fékezni. Az olasz szurkolók különleges hangulatot teremtenek, és szenvedélyesen szurkolnak a Ferrarinak. Olaszországban eddig sajnos nem sikerült dobogóra állnom, bízom benne, hogy idén megszakad ez a rossz széria.”

Nico Rosberg (német, Mercedes):
“Monza mindig is az egyik kedvenc versenypályám volt a nagysebességű szakaszai miatt. Ez az utolsó európai versenyhelyszín, egészen különleges atmoszférája van, a rajongók pedig szenvedélyesen szeretik a Forma 1-et. Úgy érzem, jó lesz az autónk, és a csapat is keményen dolgozik, hogy egy hasonlóan erős eredményt érjünk el, mint Belgiumban”.

Romain Grosjean (francia, Lotus-Renault):
“Tavaly sajnos nem vehettem részt az Olasz Nagydíjon, márpedig egy pilóta számára a versenyzés a legfontosabb, szóval már nagyon várom a pénteki első szabadedzést. Ez az a pálya, ahol a szerelőinknek a leginkább oda kell figyelniük arra, hogyan állítják be az autókat. Nem csak a verseny miatt várom a hétvégét – imádom az olasz konyhát, és valószínűleg meglátogatok pár éttermet, míg itt vagyunk.”

Martin Whitmarsh (csapatvezető, McLaren-Mercedes):
“A hétvégi verseny különleges lesz az egész McLaren-Mercedes számára, mert a csapat ezen a hétvégén ünnepli fennállásának ötvenedik évfordulóját. Amióta Bruce McLaren 1963-ban megalapította a csapatot, senki sem szerzett nálunk több győzelmet (182-t), ami fantasztikus rekord. Van néhány meglepetésünk, hogy méltó módon ünnepeljük meg az évfordulót, és biztos vagyok benne, hogy ez egy különleges hétvége lesz számunkra.”

Eric Boullier (csapatvezető, Lotus-Renault):
“Monza sokban különbözik a spái versenypályától, és nekünk is teljesen más beállításokat kel használnunk az autóhoz. Az időjárás általában jobb, mint Belgiumban, és ez kedvezhet számunkra. Mindenképp jobb eredményre számítok, mint legutóbb” (Belgiumban Grosjean nyolcadik lett, Räikkönen pedig kiesett).

A monzai futam időmérő edzése szombaton 14 órakor, a verseny pedig vasárnap 14 órakor kezdődik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik