Forma-1

Teljesen kifosztották a valenciai pályát

valencia (valencia, )
valencia (valencia, )

Minden bizonnyal 2012-ben rendeztek utoljára Forma-1-es versenyt Valenciában.

A valenciai kikötőben található aszfaltcsík 2008-ban debütált az F1 versenynaptárában, ám úgy tűnik, 2012-ben utoljára rendeztek versenyt a spanyol városban.

Ugyanis tavaly júliusa óta a tolvajok kifosztották a pályát, hogy pénzzé tegyenek mindent. Így kudarcot vallott az a terv, hogy megőrizzék az aszfaltcsík állapotát, ugyanis teljesen elhanyagolták azt, így alkalmatlanná vált a versenyzésre.

“A hidat, mely közel kétmillió euróba került, most már csak hajléktalanok használják” – írja a Marca. De ellopták az aknafedeleket, a boxokból az elektromos vezetékeket, az ajtókat, ablakokat, melyek a megépítéskor milliókba kerültek.

“Messze a csillogástól, a szomszédok arra panaszkodnak, hogy nincs aki őrizze a pályát, és a tolvajok minden értékeset elvisznek.”

Így már minden valószínűség szerint nem rendeznek többet versenyt a pályán. Eddig Valencia adott otthont az Európa Nagydíjnak, míg Barcelonában volt a Spanyol Nagydíj. de a 2013-as versenynaptárból már kikerült a valenciai pálya. Helyette bekerült az Orosz GP, és egy másik Amerikai Nagydíj, New Jersey-ben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik