Sebastian Vettel (sebastian vettel, )
Forma-1

Vettelé a kanadai pole

Futó Csaba
Futó Csaba

sportos. 2012. 06. 09. 20:12

Sebastian Vettel indul az élről a Forma-1 Kanadai Nagydíján. Lewis Hamiltoné a második, Fernando Alonsoé a harmadik rajtkocka.

A Kanadai Nagydíj időmérőjén a Q3-ban nem történt nagy meglepetés, a Hispania, Caterham és Marusia két-két pilótája mellett a versenygépét a harmadik szabadedzésen megtörő Jean-Éric Vergne pottyant ki húsz perc után.

A Q2 már nagyobb izgalmakat hozott, a többi közt Kimi Raikkönen sem tudott beférkőzni a legjobb tízbe, csapattársa, Romain Grosjean ugyanakkor bejutott az időmérő harmadik szakaszába. Az etap végén még Pastor Maldonado törte össze az autóját majdnem, ugyanis kicsúszott a célegyenesre fordító kanyarban. Végül megúszta, azonban hiába futott előtte szinte hibátlan kört, csak a 17. rajtkocka lett az övé.

Maldonado kicsúszása:

A Q3-ban Sebastian Vettel bebizonyította, hogy nem volt véletlen a korábbi remeklése, olyan időt futott, amit a többiek egyszerűen nem tudtak túlszárnyalni. Lewis Hamiltoné lett a második rajtkocka, Fernando Alonso pedig a harmadik helyről indul.

Eredmények – Kanadai Nagydíj, időmérő
1. Sebastian Vettel      Red Bull-Renault     1m13.784s          
2.  Lewis Hamilton        McLaren-Mercedes     1m14.087s + 0.303  
3.  Fernando Alonso       Ferrari              1m14.151s + 0.367  
4.  Mark Webber           Red Bull-Renault     1m14.346s + 0.562  
5.  Nico Rosberg          Mercedes             1m14.411s + 0.627  
6.  Felipe Massa          Ferrari              1m14.465s + 0.681  
7.  Romain Grosjean       Lotus-Renault        1m14.645s + 0.861  
8.  Paul di Resta         Force India-Mercedes 1m14.705s + 0.921  
9.  Michael Schumacher    Mercedes             1m14.812s + 1.028 
10.  Jenson Button         McLaren-Mercedes     1m15.182s + 1.398 
11.  Kamui Kobayashi       Sauber-Ferrari       1m14.688s  + 0.501
12.  Kimi Raikkonen        Lotus-Renault        1m14.734s  + 0.547
13.  Nico Hulkenberg       Force India-Mercedes 1m14.748s  + 0.561
14.  Daniel Ricciardo      Toro Rosso-Ferrari   1m15.078s  + 0.891
15.  Sergio Perez          Sauber-Ferrari       1m15.156s  + 0.969
16.  Bruno Senna           Williams-Renault     1m15.170s  + 0.983
17.  Pastor Maldonado      Williams-Renault     1m15.231s  + 1.044
18.  Heikki Kovalainen     Caterham-Renault     1m16.263s  + 1.602
19.  Vitaly Petrov         Caterham-Renault     1m16.482s  + 1.821
20.  Jean-Eric Vergne      Toro Rosso-Ferrari   1m16.602s  + 1.941
21.  Pedro de la Rosa      HRT-Cosworth         1m17.492s  + 2.831
22.  Timo Glock            Marussia-Cosworth    1m17.901s  + 3.240
23.  Charles Pic           Marussia-Cosworth    1m18.255s  + 3.594
24.  Narain Karthikeyan    HRT-Cosworth         1m18.330s  + 3.669
vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

LONDON, ENGLAND - MARCH 22:  A member of the public is treated by emergency services near Westminster Bridge and the Houses of Parliament on March 22, 2017 in London, England. A police officer has been stabbed near to the British Parliament and the alleged assailant shot by armed police. Scotland Yard report they have been called to an incident on Westminster Bridge where several people have been injured by a car.  (Photo by Carl Court/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.