Forma-1

Tanácstalan a bajnok

sebastian vettel (sebastian vettel, )
sebastian vettel (sebastian vettel, )

A címvédő Sebastian Vettel sem igazán érti, miért versenyképes valaki egyszer, és miért nem máskor, a németet is összezavarta a kiszámíthatatlan idény.

Míg tavaly megkérdőjelezhetetlen uralommal gyalogolt végig az éven Sebastian Vettel, egészen a második bajnoki sikeréig, a címvédő idén csak egy a győztesek közül, a formája ugyanúgy ingadozik, mint mindenki másnak.
A bahreini győzelme után, 2010 és 2011 alapján a Spanyol Nagydíjon is ő számított a favoritnak, mégis csak a 7. lett. Ahogy mindenki, Vettel is csak találgatja az okokat. 

“Idén először Bahreinben összejött egy tiszta hétvége, egy olyan hétvége, amikor elégedett voltam az autó balanszával és össze is jött egy jó eredmény. Barcelonától hasonló eredményt reméltünk, de úgy tűnik, mégsem vagyunk olyan versenyképesek, próbálunk rájönni, miért van ez” – mondta Monacóban.

“De nincs igazán világos válasz. Csak ötleteink vannak. A pénteki edzéseken és szombat délelőtt még nagyjából elégedett voltam, de a kvalifikációra már nem léptünk előre akkorát, mint a többiek. Az is nehezíti a következtetések levonását, hogy nem az élről rajtoltam, és a futam elején forgalomban voltam, de az biztos hogy az élhez képest túl nagy volt a hátrányunk. A legjobb pozícióm az 5. hely volt, nem is küzdhettem az első négy helyért.”


“Egyelőre nem nagyon értjük, hogy néha miért vagyunk gyorsak, máskor meg lassúak, miért változik a tempónk, de nem csak mi küszködünk így.”

A válasz a többség szerint a Pirelli gumijaiban keresendő, és ezzel Vettel is egyetért, de úgy véli, ez nem gond, előbb-utóbb úgyis kiismerik a csapatok a gumikat. Ő nem panaszkodik emiatt.
“Ha összességében nézzük az első öt verseny átlagát, szerintem azért megérdemelten vannak előrébb azok a csapatok és pilóták, akik ott vannak. Öt különböző versenyző és csapat nyert eddig, de a 20 futam után a végén nem mázlival fog győzni valaki, nem lehet csak a szerencséről beszélni. Azért még eléggé az szezon elején járunk, most még nagyon nehéz a gumikat érteni.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik