Forma-1

“Vége Vettel unalmas uralkodásának”

A nemzetközi sajtó egyöntetűen Pastor Maldonado, a Williams venezuelai pilótájának meglepetésgyőzelmét taglalta a vasárnapi Forma-1-es Spanyol Nagydíj másnapján.

Mint ismert, vasárnap nem kis meglepetésre Pastor Maldonado, a Williams venezuelai versenyzője nyerte meg a Forma-1-es Spanyol Nagydíjat. A dél-amerikai pilóta a szombati időmérőn a második legjobb időt futotta meg, ám a pole pozícióban végző Lewis Hamiltont a mezőny végére sorolták, így Maldonado rajtolhatott az élről.

Eleinte ugyan Fernando Alonso vezetett a vasárnapi futamon, majd egy kis időre Kimi Raikkönen is az élre állhatott, ám a Williams remek taktikájának köszönhetően végül a venezuelai pilóta nyert – pályafutása során először. Az istálló a 2004-es Brazil Nagydíj után örülhetett újra első helynek.

Az örömbe némi üröm is vegyült, ugyanis miközben a Williams nagyban ünnepelt, a csapat garázsában hatalmas tűz ütött ki, melyben többen is megsérültek.

Lapszemle a Spanyol Nagydíj után

Spanyolország:

As: “Öt futam, öt különböző győztes öt különböző csapatból. Ilyesmi 1983 óta nem fordult elő a Forma-1-ben.”

Sport: “Minden idők legőrültebb világbajnoksága. Minden futam más és más, az eredmény megjósolhatatlan. Sebastian Vettel unalmas uralkodásának vége.”

El Mundo: “Az idei Forma-1-es világbajnokság vad, elragadó és uralkodó nélküli.”

El País: “Maldonado történelmet írt. A venezuelai pilóta – profihoz méltóan – elképesztően nagyot lépett előre.”

La Vanguardia: “Maldonado a Forma-1 doktora lett.”

Olaszország:

La Gazzetta dello Sport: “Maldonado bekerült a Forma-1 történelmébe – előbb nyert, majd izgulhatott a horrorisztikus boksztűz miatt. A venezuelai tökéletes versenyt futott, miközben Michael Schumacher – nem először – balesetet okozott.”

Tuttosport: “Maldonado nyolc év szünet után vezette ismét győzelemre a Williamst. Schumacher ismét sokat veszített.”

Corriere dello Sport: “Hihetetlen, ahogy Alonso vezetett. Második helyével átvette a vezetést a vb-pontversenyben. Maldonado győzött, majd pánik tört ki a Williams bokszában történt tűzeset miatt.”

Corriere della Sera: “Maldonado diadalmaskodott, Alonso lett a második a Forma-őrületben.”

Nagy-Britannia:

Daily Telegraph: “Maldonado a hős a bokszutcai robbanás után.”

Guardian: “Maldonado nyerte a Spanyol Nagydíjat, 90 perccel később pedig biztonságban kimenekítette 12 éves unokaöccsét a lángba borult Williams-garázsból.”

Independent: “Maldonado élete versenyét futotta, s ezzel lezárta a Williams átmeneti gondjait.”

Sun: “Maldonado győzött, a Williams pedig megmenekült a >>tűzijátékból<<.”

Daily Mirror: “Dráma Barcelonában. Előbb egy Williams-siker – majd a borzalmak. Az elmúlt évek egyik legbizarrabb és legizgalmasabb Forma-1-es szezonja folytatódik.”

Franciaország:

Le Parisien: “A dél-amerikai pilóta győzelme jól mutatja a Williams istálló fejlődését. A csapat a Renault motorokkal múltbeli sikereihez méltó eredményeket érhet el.”

Le Figaro: “A Spanyol Nagydíjig Pastor Maldonado sokszor a gúnyos megjegyzések célpontja volt. Venezuelának Johnny Cecotto 19 évvel ezelőtti hatodik helye után most új sztárja van a volán mögött.”

L’Équipe: “Maldonado életre keltette a Williams-varázslatot. Nyolc évvel a legutóbbi siker után a csapat – köszönhetően a venezuelainak – ismét futamgyőzelemnek örülhetett.”

Libération: “Frank Williams csapatfőnök jól tudja, hogy hogyan kell egy jó pilótát egy jó autóval győzelemre vezetni – még akkor is, ha az a versenyző egy pénzzel teli bőrönddel ül be az autóba.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik