Forma-1

A foci betette a lábát a Forma-1 világába

A Forma-1-es Sauber csapat megerősítette, partneri megállapodást kötött az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Chelsea-vel.

A partnerségre utaló jeleket az éles szemű rajongók már kiszúrhatták, ugyanis a Sauberen a Kínai Nagydíjon az “Out of Blue”, míg a bahreini futamon a “True Blue” felirat volt olvasható.
A megállapodást a Chelsea jelentette be hétfőn reggel, és a Spanyol Nagydíjon már nem csak utaló jelek, hanem maga a klubcímer is ott díszeleg majd Kobajasi és Perez autóján a május 13-ai hétvégén.

“Ilyen együttműködésre egy futballklub és egy Forma-1-es csapat között még nem volt példa. Számos előnye van a Chelsea-vel létrejött megállapodásnak” – nyilatkozta a Sauber csapatfőnöke, Monisha Kalterborn“A Sauber csapat és a Chelsea sport illetve kereskedelmi téren is sok pontban hasonlít egymásra, és szeretnénk egymást erősíteni ezeken a területeken. Várjuk, hogy minél hamarabb ki tudjuk használni az adódó lehetőségeket, és gratulálunk a Chelsea-nek a BL-döntőbe jutás miatt.

“Ez egy nagyszerű partnerség: egy futballklub és egy Forma-1-es csapat még sosem került ilyen közel egymáshoz. Ez a megállapodás összehozta a világ két legnépszerűbb sportját, és annak szurkolóit. A svájci székhelyű Sauber a negyedik legidősebb csapat a száguldó cirkuszban, és a eszméik megegyeznek a sajátainkkal.” – mondta a Chelsea vezérigazgatója, Ron Gourlay, majd folytatta: “Idén a Chelsea 20. Premier League szezonját ünnepli, csakúgy, mint a Forma-1-ben a Sauber. Filozófiánk megegyezik, a fiatal tehetséget segítését, és a sikerre való törekvést tűztük ki célunknak.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik