Forma-1

Az égiekhez fohászkodik a Ferrari

A Ferrarinál cseppet sem bízták el magukat, a hétvégi Kínai Nagydíjon is inkább az időjárási körülményekre építhetnek.

A Ferrari ugyan nagy reményekkel vágott neki 2012-nek, de az idei autó messze alulmúlta a várakozásokat, már a téli teszteken világossá vált, hogy nem hogy bajnoki kihívó, de még dobogóesélyes sem lesz az olasz alakulat az év elején. Ennek fényében kisebb csoda, hogy a bajnokságot Fernando Alonso vezeti, miután Melbourne-ben egy ötödik helyet, Sepangban pedig futamgyőzelmet szerzett.

Alonso elsősége azonban egyáltalán nem nyugtatta meg a maranellóiakat, jól tudják, hogy az autó továbbra sem versenyképes, hangsúlyozta a technikai igazgató, Pat Fry.

“A helyezésünk számos körülmény összjátékának köszönhető, főként annak, hogy Fernandónak két jól sikerült futama volt. Melbourne-ben az időmérős baki után a jó rajt sokat hozott. A legutóbbi futamon az időjárási körülmények játszottak a kezünkre, az autó jól működött és mindent kihoztunk a lehetőségeinkből, amikor Fernando bejött a bokszba, mindig előrébb lépett vagy növelni tudta az előnyét” – magyarázta az angol, nem titkolva, hogy a gyakran esős Kínai Nagydíjon is az időjárás segíthet esetleg.


“Semmiképp sem számítottunk arra, hogy Fernando vezetheti majd a bajnokságot, már a tesztek kezdetétől láttuk, hogy jó sok problémát kell megoldanunk. A gyárban mindenki keményen dolgozik, de még hosszú út áll előttünk. Szárazon az időmérős tempónk még mindig nyolc tizeddel el van maradva az éltől, pedig mi akarunk a legjobbak lenni. A nedves, alacsony tapadású körülmények kedveznek az autónak, elfedik a hibáit.”

Fry hozzátette, hogy míg a pályán dolgozó csapattal nagyon elégedett, és a gyárban is őrült munka folyik, nem tagadhatják, hogy eredetileg gyenge csomagot állítottak össze. A felpörgetett fejlesztésekkel igyekeznek felzárkózni.


“Folyamatosan dolgozunk a hibák kijavításán. Jönnek az új alkatrészek, igyekszünk a lehető leghamarabb a pályán bevetni őket. Kínában öt újdonság lesz, némelyik látványos, némelyik nem annyira. Aztán Spanyolországra jön egy nagyobb csomag. Jó lenne még előbb bevetni azokat is, de már így is előrehozunk Kínára néhány Spanyolországra szánt fejlesztést.”

A technikai igazgató az élmezőny erőviszonyaira is kitért: “Egy kicsit meglepett a Red Bull viszonylagos lassúsága. A McLaren is elég gyors volt (télen), de ha egy hónappal ezelőtt kérdeznek, biztosan a mostani sorrend fordítottját mondtam volna. A Mercedes is gyorsnak tűnik, de a hátsó gumik kopása továbbra is gond náluk, szóval az időmérőn jók, de a versenytempójuk visszaesik. A Lotus is szép munkát végzett, ők már a legelső, jerezi teszttől gyorsak voltak.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik