Forma-1

Eddig Hamilton a főszereplő Malajziában

A McLaren brit pilótája, Lewis Hamilton nyerte meg a Maláj Nagydíj mindkét szabadedzését pénteken.

A Maláj Nagydíj első szabadedzésén folytatódott a McLaren jó sorozata, Lewis Hamilton ugyanis bő fél másodpercet vert a címvédő Sebastian Vettelre a tréningen. A párost a Mercedes kettőse követte, míg az idénynyitó Ausztrál Nagydíjat megnyerő Jenson Button olajszivárgással küzdött, ő csak a kilencedik legjobb időt futotta.

Mindenképpen érdekesség még a kora reggeli órák kapcsán, hogy a Williamsben debütált az istálló tesztpilótája, Valtteri Bottas, illetve hogy a Ferrarik igen visszafogottan muzsikáltak, Felipe Massa a 13., Fernando Alonso a 15. lett.

A második szabadedzésen is Hamilton volt a főszereplő, a korábbi idején ugyan nem tudott javítani, azonban a 1:38.172-es idejét nem tudta überelni egyik rivális sem. A veterán Michael Schumacher behozta a Mercedest a második helyre, Button ezúttal pedig odaférkőzött a dobogóra, azaz a McLarennek úgy tűnik ezen a hétvégén sem lesz gondja a sebességgel. Vettel ezúttal csak a tizedik lett.

Ami a Ferrarit illeti, Alonso ezúttal már odafurakodott az élboly mögé és a hatodik lett, Massa azonban ezúttal sem váltotta meg a világot, a 15. idő volt az övé. A lotusos belharc mind a két felvonását Romain Grosjean nyerte Kimi Raikkönennel szemben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik