Forma-1

Felbőgtek a forma-1-motorok

A spanyolországi Jerezben ma elkezdődött az évad első hivataos tesztje. A Mercedes és a HRT kivételével minden istálló az új autójával érkezett.

Jerezben sűrű köd, 3,7 fok, szinte jeges, 8,9 fokos aszfalt fogadta a csapatokat és a versenyzőket ma reggel. Az előrejelzéseknek megfelelően aztán felszállt a köd, napos idő lett enyhe széllel és 15 fokkal, amit még remeknek is lehetett volna nevezni, bár azt meg kell jegyezni, ezen a relatív hideg hőmérsékleten nem úgy viselkednek a gumik, mint a szezon folyamán általában.

A teszt 9 óra után nem sokkal kezdődött. A legbátrabb, vagy legtürelmetlenebb – mindenki döntse el maga -, az első, aki ráhajtott, Heikki Kovalainen volt az új CT01-gyel. Rögtön utána Kimi Räikkönen, majd Daniel Ricciardo, Kamui Kobajasi, Nico Rosberg és Paul di Resta is ráhajtott a pályára.

A csapatok többsége a mai napot, ahogy az egy új autóval teljesített első tesztnapon szokás, az adatgyűjtésre, illetve a különböző rendszerek működésének tesztelésére szánja. Később persze biztosan rátérnek a beállításokra, és azokat variálják majd.

A Ferrari mellett leginkább érdekes csapatnál, a Red Bullnál még 11 óra körül sem volt mozgás, türelmesen vártak. Később kiderült, hogy RB8 néhány része még úton van Spanyolországba, így nem csoda, hogy náluk nem volt kapkodás. Aztán déltájban beindultak ők is. Úgy látszik, megérkeztek az alkatrészek, és Webber kigurult egy tesztkörre a garázsból az RB8-cal.

Mondjuk a nap folyamán a köridőkből sok következtetést nem lehet levonni, maradjunk annyiban – mindneki tesztelt egy jót.

Forma-1, első hivatalos tesztnap, Jerez, eredmények:

1.

Kimi Räikkönen

finn

Lotus-Renault

1:19.670

74

2.

Paul Di Resta

brit

Force India-Mercedes

1:19.772

101

3.

Nico Rosberg

német

Mercedes

1:20.219

56

4.

Mark Webber

ausztrál

Red Bull-Renault

1:20.496

54

5.

Daniel Ricciardo

ausztrál

Toro Rosso-Ferrari

1:20.694

57

6.

Michael Schumacher

német

Mercedes

1:20.794

42

7.

Kobajasi Kamui

japán

Sauber-Ferrari

1:21.353

106

8.

Jenson Button

brit

McLaren-Mercedes

1:21.530

61

9.

Felipe Massa

brazil

Ferrari

1:22.815

69

10.

Heikki Kovalainen

finn

Caterham-Renault

1:23.178

28

11.

Pastor Maldonado

venezuelai

Williams-Renault

1:23.371

25

12.

Pedro de la Rosa

spanyol

HRT-Cosworth

1:23.676

44

Ajánlott videó

Olvasói sztorik