Forma-1

Button kezdhet, Hamilton tanúskodhat

A brit Jenson ülhet először az új McLarenbe a február 7-én kezdődő jerezi tesztnapokon, hat nappal azután, hogy a MP4-27-et leleplezik.

Az MP4-27 2011 végén teljesítette a töréstesztet, így semmi akadálya, hogy februárban kifusson a pályára.

A 2009-es vilagbajnok tavaly jóval több pontot gyűjött, mint a 2008-as győztes csapat- és honfitárs, Lewis Hamilton, talán ennek is köszönheti, hogy az előszezoni gyakorlás első két napján ő ülhet a volán mögé.

Persze Hamilton sem esett ki a pikszisből, ő a teszthét 3-4. napján nyúzhatja az új modellt. Hogy a két pilóta egyensúlyba kerüljön, a rákövetkező, barcelonai tréningen megfordul a sorrend, Hamilton kezd, Button folytatja.

Az előszezon utolsó, szintén barcelonai tesztjein szinte már kínossá válik a McLaren azon igyekezete, hogy óvja két pilótája lelkét. Buttoné lesz az első és a harmadik nap, Hamilton na második és negyedik napon körözhet a katalán pályán.

Hamiltonnak mindezek előtt azonban valószínűleg más ügyben is lesz a Forma-1-el dolga, Münchenben tanúként hallgathatják meg az Adrian Sutil ellen testi sértés miatt indult eljárás során. Hamilton nyerte a tavalyi Kínai Nagydíjat, ami után egy sanghaji klubban Sutilsérülést okozott a Lotus Renault főszponzorának, a Genii Capital ügyvezetőjének, Eric Lux-nak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik