Forma-1

Webber változtatna a DRS-szabályon

A Red Bull Racing ausztrál pilótája szerint sok balesetet lehetne megelőzni, ha átgondolnák a DRS használatát.

A száguldó cirkuszban a DRS használata az előzéseket hívatott elősegíteni, minden futamon kijelölnek egy (vagy két) előzési zónát, ahol ha egy bizonyos ponton két versenyző között egy másodpercen belül van a különbség, akkor az üldöző élhet a technológiával.

Számos csatát köszönhetünk az újításnak az idényben, ugyanakkor ez a szabály a versenyhétvége pénteki és szombati napjára nem vonatkozik, vagyis mindenki kénye-kedve szerint használhatja a DRS-t, amikor jónak látja. Ez ellen tenne Mark Webber, a Red Bull pilótája, aki a Magyar Nagydíj egyik szabadedzésén összetörte versenygépét, mert már akkor nyitotta a hátsó szárnyat, amikor még csak jött ki egy kanyarból, de több pilóta is tudna mesélni ennek veszélyeiről.


„Hamarosan itt a téli szünet, a versenyzők pedig szeretnék, ha lenne pár változtatás. Például itt van a DRS, amit a versenyen csak az arra kijelölt egyenesben lehet használni, a szabadedzésen, vagy a kvalifikáción viszont bármikor. Emiatt több baleset is történik, elég csak Brunos Senna szuzukai, vagy az én magyarországi esetemre gondolni, de a csapattársam, Sebastain Vettel is törte már meg emiatt a kocsit”
– írja Webber a BBC-n vezetett blogjában.

Az ausztrál nem azt szeretné, ha csak a versenyen kijelölt zónában lehetne nyitni a hátsó szárnyat, hanem azt, hogy csak a pálya egyenes szakaszain lehessen használni a DRS-t.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik