Forma-1

Webbert nem jutalmazza futamgyőzelemmel a csapat

Mark Webber nagyon szeretne még idén versenyt nyerni, de a csapatnál hangsúlyozzák, Vettel bajnoki sikere után sem kap automatikusan előnyt az ausztrál.

Míg Sebastian Vettel idén kilenc futamgyőzelmet gyűjtött és lazán hozni fogja a második bajnoki címét, csapattársa, a tavaly még bajnoki esélyes Mark Webber ebben az évben sokkal gyengébben teljesít nála, még egyszer sem állt a dobogó legfelső fokára. Természetesen szeretne ezen változtatni.

“Nagyon jó lenne még idén futamot nyerni, de ha egy sikerül, utána úgyis többet akar az ember. Nagyszerű dolog győzni, ez nem kérdés, de az egyik srác (Vettel) idén kicsit túlzásba vitte, nekünk pedig nem volt jó dolgunk. Jobban kell teljesítenünk, jobban kell teljesítenem a rajtoknál” – magyarázta az ausztrál.

A veterán egy másik interjúban megemlítette, hogy a gumis és rajtproblémái mellett a testsúlya is egy kis hátrányt jelent csapattársával szemben. Webber 75 kilója 11 kg-mal több Vettel súlyánál, így kisebb a játéktér az autó kiegyensúlyozására.

“Jó lenne, ha a csapat le tudna még faragni pár grammot az autóból itt-ott” – mondta a mezőny legnagyobb termetű pilótája. “De sosem voltam még ilyen vékony, mint most. Már nem tudok mit leadni, talán egy hajvágás segítene még” – viccelődött.

Vettel vasárnap valószínűleg világbajnok lesz, így felmerült, hogy a maradék négy futamon a Red Bull Webbert részesíthetné előnyben, hogy az ausztrál is futamgyőzelemig jusson és megerősítse a csapat konstruktőri bajnoki helyzetét, de az alakulatnál azt mondják, nem lesz ilyen taktikázás.

“Semmi nem fog változni, egyáltalán semmi. Mindannyian szeretnénk, ha Mark is futamot nyerne még idén, ha ő lenne a második – tökéletes év lenne, ha mindkét címet megszereznénk és a két pilótánk végezne az élen. De nem fog megtörténni (Webber előnyben részesítése), szabadon versenyezhetnek végig” – szögezte le a csapatfőnök, Christian Horner.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik