Forma-1

Whitmarsh: a McLaren tovább harcol

Az istálló csapatvezetője szerint a szerencsétlen Szingapúri Nagydíj után nincs veszve semmi Hamilton számára.

A McLaren a hétvégi, szingapúri viadalon csak egy Jenson Button által szerzett negyedik helyet tudott felmutatni, és ezzel mindkét versenysorozastban hátrányba került. Hamilton egymás után másodszor esett ki, a csapat pedig immár 24 pontos hátrányban van a Red Bullal szemben.

Martin Whitmarsh, a wokingi csapat vezetője azonban nem aggódik: “Jenson egy korrekt futamon szerzett magának 12 értékes pontot, végül nem tudott dobogóra állni, de ez csak egy hajszálon múlott.”

Hamilton a verseny derekán próbálta megelőzni Mark Webbert, de versenybalesetük során a két autó összeért, a kerékfelfüggesztés pedig felmondza a szolgálatot, a korábbi világbajnok kiesett.

“Lewis remek versenyt futott, megértjük, hogy nagyon rosszul érzi most magát, amiért egymás után másodszor volt peches. De ez az autósport. Csalódott, mi is azok vagyunk, de újra felállunk a padlóról, és harcolunk a végső sikerért mindkét sorozatban. Előttünk áll négy verseny. Valójában négy verseny, amit meg lehet nyerni, és mindkét pilótánk harcban van a világbajnoki címért” – nyugtatta meg a McLarenért aggódó szurkolókat Martin Whitmarsh.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik