Forma-1

Raikkönen bizonyítson, ha versenyezni akar

Eric Boullier csapatvezető szerint nem fogják csak a neve miatt foglalkoztatni a finnt, elvárják, hogy a 2007-es világbajnok érdeklődést tanúsítson.

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a hónap elején robbant a bomba, miszerint Kimi Raikkönen a Renault csapat tagjaként térhet vissza a száguldó cirkusz küzdelmeibe.

A mostanság a rali világában villogó finn ügyében még nem történtek konkrétumok, de Eric Boullier, a francia istálló csapatfőnöke elmondta, olyan emberre nincs szükség, aki csak a markát tartja a fizetési csekkért.

„Igen, Kimi kapcsolatban áll velünk, de még semmi sem dőlt el, nem tárgyaltunk egymással” – kezdett bele mondókájába Boullier, aki az Auto Hebdo magazinnak nyilatkozott.

„Ez is egy lehetőség arra az esetre, ha úgy döntenénk, hogy megválunk Vitalijtól (Petrov – a szerk.). Mindenképpen szeretnék beszélni vele, kíváncsi vagyok mennyire motiválja a visszatérés. Mindegy, hogy Kimi Raikkönen, vagy valaki más lesz a versenyzőnk, szuperelszántnak kell lennie. Lehet finn, kínai, francia–svájci, a lényeg, hogy bizonyítsa be, mennyire elkötelezett.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik