Forma-1

A Vettel-Webber páros ismét az élen

A Red Bull Renault ezúttal is kibérelte az első sort a Forma-1-es időmérő edzés során, Liuzzit megbüntették.

Az időmérő első harmada nem okozott meglepetéseket, a szokásos Trulli – Glock – Chandhok – Kovalainen – Di Grassi ötös mellé azért nem Senna csatlakozott, mert ezen a versenyen a Hispania csapata Yamamotót indította. A hetedik kieső ezúttal a Torro Rossóval induló Algersuari lett. Ezt a szakaszt egyébként Vettel nyerte.

A második kvalifikációs fordulóban viszont jött a váratlan fordulat: a világbajnoki címvédő Jenson Button csak a 14. helyen végzett, így kiesett. A Q2-t Webber nyerte Vettel és Alonso előtt, a további kiesőhelyeken pedig Hulkenberg, Sutil, Liuzzi, Petrov, Buemi, Kobajasi osztozott.

Az első tíz versenyző küzdelmében, a Q1-ben ezúttal is folyamatosan változott a sorrend, de a Red Bullok dominanciája továbbra is egyértelmű volt. Webber 1:29.723-mal először ment 1:30 alá, majd egy pillanat múlva Vettel 1:29.695-öt futott. Ezen még mindketten javítottak később, de elfoglalták az első két helyet.

Alonso lett a harmadik, Rosberg ötödik helye kellemes meglepetés, a hétszeres világbajnok Schumacher a 10. helyről indulhat a vasárnapi futamon.

A rajtsorrend és az időmérő eredményei:

1. Vettel (Red Bull-Renault) 1:29.615
2. Webber ( Red Bull-Renault) 1:29.758
3. Alonso (Ferrari) 1:30.426

4. Hamilton (McLaren-Mercedes) 1:30.556
5. Rosberg (Mercedes) 1:30.625
6. Kubica (Renault) 1:31.040
7. Massa (Ferrari) 1:31.172
8. Barrichello (Williams-Cosworth) 1:31.175
9. de la Rosa (Sauber-Ferrari) 1:31.274
10. Schumacher (Mercedes) 1:31.430

11. Sutil Force (India-Mercedes) 1:31.399
12. Kobayashi (Sauber-Ferrari) 1:31.421
13. Hulkenberg (Williams-Cosworth) 1:31.635
14. Button (McLaren-Mercedes) 1:31.699
15. Liuzzi (Force India-Mercedes) 1:31.708
16. Petrov (Renault) 1:31.796
17. Buemi (Toro Rosso-Ferrari) 1:32.012

18. Alguersuari (Toro Rosso-Ferrari) 1:32.430
19. Kovalainen (Lotus-Cosworth) 1:34.405
20. Glock (Virgin-Cosworth) 1:34.775
21. Trulli (Lotus-Cosworth) 1:34.864
22. di Grassi (Virgin-Cosworth) 1:35.212
23. Chandhok (HRT-Cosworth) 1:36.576
24. Yamamoto (HRT-Cosworth) 1:36.968

Az időmérő edzés után a versenybíróság összeült, és megtárgyalta azt az esetet, amelynek során Vitantonio Liuzzi bevágott Hulkenberg elé, megakadályozva ezzel utóbbi gyors körének teljesítését. Végül 5 rajthellyel hátrébb sorolták Liuzzit, így ő a 20. helyről indulhat majd a vasárnap magyar idő szerint 14 órakor kezdődő versenyen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik