Forma-1

Schumacher: elkaptam a ritmust!

Michael Schumacher úgy gondolja, hogy Barcelona után Monacóban még jobban magára talált, kezd egyre jobban visszarázódni a versenyzésbe.

A Kínában látványosan küszködő Michael Schumacher a múlt héten Spanyolországban már sokkal magabiztosabban és eredményesebben vezetett, és úgy tűnik, Monacóban sincs gondja. A korábbi négyszeres győztes a Mercedesszel második szabadedzésen ötödikként, a leggyorsabb Alonsótól mindössze bő kéttizedre végzett.

“Elkaptam a pálya ritmusát, főképp a végén, a hosszabb etapomon. Megint javult a tempóm, bízom benne, hogy jól állnak a dolgok. Az autó egyértelműen elég kezes itt. Ez komoly dolog, mert annak ellenére, hogy némelyik csapat előnyben van a végsebességet illetően, itt nem nagyon profitálhatnak belőle, az egész mezőny összébbrázódik egy kicsit” – magyarázta a német.

“Azért még várnunk kell, nem tudjuk, más csapatok hozzánk képest mennyi üzemanyaggal mentek, de azt hiszem, közelebb vagyunk. Persze lehet, hogy tévedek, és sokkal jobban megtankolva mentek, majd meglátjuk” – tette hozzá.

Bár a közvélekedés úgy tartja, hogy Monacóban más pályáknál többet számít a pilóta teljesítménye, Schumacher arra figyelmeztetett, hogy ehhez azért jó autó is kell. “Az ember tényleg jobban számíthat, de néha azért máson is múlik. Ha az autó nem akarja ugyanazt, mint a versenyző, akkor nem fog érvényesülni a szerepe.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik