Foci

Vignjevicet szerb csapat vinné Újpestről, az edző kommentálta a hírt

Kedden szerb lapértesülésekre hivatkozva terjedt el a hír, hogy az Újpest labdarúgócsapatának többször is bírált vezetőedzőjét, Nebojsa Vingjevicset korábbi klubja, a Vojvodina csábítaná vissza. Az ujpestfc.hu-nak nyilatkozott a szerb szakember, azt mondta:

A hírnek annyira nincs valóságalapja, hogy én is csak az újságokból hallottam a feltevéseket. Természetesen maradok a Megyeri úton, és tovább küzdünk a csapattal, hogy az Újpest FC a lehető legjobb helyre kerüljön a bajnoki tabellán

– fogta rövidre a 49 éves szakember.

Az Újpest most kétmeccses győzelmi szériában van az NB I-ben, előbb a Vasast, majd a Honvédot verték, előtte pedig a Vidivel ikszeltek, azaz három komoly mérkőzésből hét pontot tudtak begyűjteni. Jelenleg a hatodik a csapat, négy pontra vannak a már dobogós Debrecen mögött.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik