Foci

Szalai Ádám úgy is hibáztatja magát Andorra és Luxemburg miatt, hogy nem is játszott

A Hoffenheim labdarúgócsapatának magyar válogatott támadója, Szalai Ádám nyilatkozott a csakfoci.hu-nak és elmondta: két hete már teljes intenzitással edz, jó állapotban és készen áll a visszatérésre.

Amikor a válogatottra terelődött a szó, akkor azt mondta, bár tudták már a vb-selejtezők előtt, hogy Portugália és Svájc kiemelkedik a csoportból, a szereplésük így is csalódást keltő volt. A tavalyi Eb-szerepléssel magasra tették a lécet, ezt nem is tudták átvinni. Ő úgy érzi, hogy kitűnő munkából érkezett a válogatotthoz, ezt akart átvinni a válogatotthoz, volt, amikor sikerült (öt találattal ő volt a selejtezőben a házi gólkirály), de sérülés miatt sokszor hiányzott.

Nem volt pályán az Andorra és a Luxemburg elleni történelmi vereségeknél. Pályán kívülről is nehezen élte meg ezeket a kudarcokat.

Hibáztatom magam a sérülések miatt, hiszen, ha jobban odafigyelek magamra és az egészségi állapotomra, akkor elkerülhettem volna. Tapasztalt játékosként mindkét mérkőzésen segítettem volna a válogatottnak, éppen ezért úgy érzem, hogy maximálisan kivettem a részem ezekből a kudarcokból

– mondta ezzel kapcsolatban.

Azt is elfogadta, hogy az ultrák bojkottálták az idei utolsó meccset (amin legyőztük Costa Ricát 1-0-ra). De megjegyezte: szükség van a szurkolókra a nehéz időszakokban is.

Bernd Storckot sajnálja, mert a német edző nehéz időszakban segített neki. Megköszönte a közös munkát és sok sikert kívánt neki. Georges Leekens még nem ismeri, így róla még nincs személyes tapasztalata, azzal viszont egyetért, hogy a belga bemutató sajtótájékoztatóján egyértelmű célként határozták meg a 2020-as Eb-re való kijutást – aztán majd kiderül, hogy ez reális elvárás-e vagy sem.

Szalai Ádám szerint több tehetséges fiatal labdarúgója is van Magyarországnak, többen külföldön játszanak, abban bízik, hogy ők felismerik, mekkora lehetőség előtt állnak. Azt nem tartja reálisnak, hogy a következő években a válogatott keretének fele topligás klubokból érkezzen,

szerinte az lenne a legfontosabb, hogy a klubcsapatinak jól szerepeljenek a nemzetközi kupákban, mert akkor könnyebb lenne a játékosoknak külföldre szerződni.

Nem érzi, hogy ellentét lenne közte és Nikolics Nemanja között. Azt pedig, hogy tudnának-e együtt játszani, a mindenkori taktika dönti el. De előbb mindkettejüknek a keretbe kell kerülnie.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik