Foci

Magyar szélső gólja miatt kapott ki a Manchester United – videó

Szerető Krisztofer rendszeresen játéklehetőséghez jut a Stoke City korosztályos csapatában. Néha a tartalékok között az U23-as együttesben szerepel, máskor pedig az U18-as csapatban kap lehetőséget. Vasárnap az utóbbiban játszott, mégpedig a Manchester United fiataljai ellen és hála a klub lelkes bejegyzésének azt is megtudhattuk, hogy remekül szerepelt.

A tizennyolc év alattiak F csoportját vezető Vörös Ördögök egy jobb szélről érkező labdát nem tudtak tisztázni, az érkező Szerető pedig egy testcsellel becsapta az elé álló hátvédet, majd jobb lábbal remekül csavart a kapu bal fölső sarkába. Mint utóbb kiderült, ezzel a győzelmet is megszerezte a Stoke.

Még egy magyar érdekeltsége volt a találkozónak, az 1-0-ra megnyert találkozón Deczki Máté őrizte meg a Stoke City kapuját a bekapott góltól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik