Foci

Ez olyan, mint egy magyar-román meccs

Magyar főszereplői voltak a szlovák bajnokságban játszott Dunaszerdahely-Slovan meccsnek, a pozsonyiak gólját Holman Dávid készítette elő, míg a DAC számára három pontot érő találatot Kalmár Zsolt jegyezte.

Kalmáron kívül Mervó Bence és Vida Kristopher is pályára lépett a Marco Rossi által irányított DAC-ban, mindketten csereként álltak be. Főleg Mervó számára lehetett emlékezetes a találkozó, aki utoljára még május közepén játszott bajnokit, vagyis nagyjából fél évet kellett várnia a visszatérésre.

“Nagyon vártam ezt a pillanatot, erre a meccsre készültem, nagyon jól sikerült beállnom, sajnos a gól nem jött össze, de voltak helyzeteim. Örülök, hogy a csapat meg tudott nyerni egy ilyen rangadót, ez egy olyan derbi, mint a Magyarország–Románia, óriási meccs”

– nyilatkozta Mervó az M4 Sportnak.

A 2015-ös U20-as világbajnokság ezüstcipőse azt mondta, Kalmárral Győrből járnak át Dunaszerdahelyre, és a városban rendre megállították őket, hogy sok sikert kívánjanak nekik, illetve érdeklődjenek náluk, tudnak-e jegyet szerezni a rangadóra.

A győztes gólt szerző Kalmár a szurkolók fergeteges biztatását emelte ki, szerinte a drukkerek segítették át őket a holtponton. A DAC a második helyen áll a bajnokságban, míg a Slovan a negyedik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik