Foci

Topkategóriás edzőket találtunk Storck helyére

A teljesség igénye nélkül készítettünk egy TOP5-ös összeállítást a munkanélküli edzőkről, akik korábban komoly nemzetközi sikereket értek el.

Az Európa-bajnoki selejtezősorozat végén a Magyar Labdarúgó Szövetség közös megegyezéssel szerződést bontott Bernd Storckkal, aki a szövetségi kapitányi és a sportigazgatói posztról is távozott. A válogatott idei utolsó két barátságos mérkőzésén Szélesi Zoltán irányítja majd a válogatottat, de várhatóan utána feláll a kispadról.

Nikolics újra a válogatott keretében
Kihirdette első bő keretét az MLSZ ideiglenesen megbízott szövetségi kapitánya.

Folyamatosak a találgatások, hogy hosszú távon ki lehet Storck utódja, az elmúlt héten többek közt az olasz edzőlegenda, Giovanni Trapattoni, a Videotonnal korábban szárnyaló Paulo Sousa és a Budapest Honvéddal tavaly bajnoki címet szerző Marco Rossi neve is felröppent már.

Körülnéztünk a munkanélküli edzők piacán, ahol számos neves és sikert sikerre halmozó tréner várja az ajánlatokat.

Tény, hogy egy ilyen döntés meghozatalához mélyebbre kell tekinteni, két fél beleegyezése kell hozzá és az anyagiak sem elhanyagolhatók, de a teljesség igénye nélkül összeállítottunk egy listát, hogy kik is lehetnének a magyar labdarúgó-válogatott következő szövetségi kapitányai egy ideális világban.

Thomas Tuchel

Fotó: Europress/AFP PHOTO/dpa/Friso Gentsch

A német mester játékosként gyakorlatilag semmire nem vitte, de menedzserként sok mindent bepótolt.

Edzői karrierjét mindössze 27 évesen kezdte 2000-ben, és gyorsan lépkedett a ranglétrán. 2009-ben ülhetett le a Mainz kispadjára, amikor a csapat feljutott az élvonalba. Hat évet töltött el a klubnál, majd 2015-ben Jürgen Kloppot váltotta a Borussia Dortmundnál.

Jó munkát végzett a sárga-feketéknél, bár ez a serlegek számában nem tükröződött vissza. A bajnoki címet két szezon alatt egyszer sem sikerült elhappolni a Bayern München elől, és bár a Német Kupát az előző idény végén begyűjtötte, mennie kellett.

A még mindig csak 44 éves szakembert a nyáron több klubbal, köztük az Arsenallal is szóba hozták, de sehová nem írt alá, és az elmúlt hónapokban alig lehet hallani felőle valamit.

Tuchel elméletileg akár el is vállalhatná a szövetségi kapitányi posztot Magyarországon, de ez több okból is elképzelhetetlennek tűnik. Egyrészt valószínűleg több pénzt kérne, mint bármely más jelentkező, másrészt a sokpasszos játékra épülő stílusa aligha feküdne a csapatnak. Ráadásul a német korábban még sosem dolgozott válogatott csapatnál, és nehezen elképzelhető, hogy pont velünk vágna bele.

David Moyes

Fotó: Europress/AFP PHOTO/Lindsey Parnaby

Ahogy mondani szokás, magas lóról lehet nagyot esni, Moyes pedig ezt a saját bőrén tapasztalhatta meg az elmúlt években.

Csodálatos évtizedet húzott le az Evertonnál, a klub többször is szerepelt az Európa Ligában és annak jogelődjében, az UEFA-kupában, és rendre a nagy négyes mögött végzett a Premier League-ben.

A nagy kiugrási lehetőség 2013-ban jött el számára, amikor a visszavonuló Sir Alex Ferguson helyére ültették a Manchester Unitednél. Moyesnak nagyon nem jött be a váltás, és már az első szezonja vége előtt menesztette őt a vörös ördögök vezetősége, annyira botrányos volt a szereplés.

Ezután a Real Socieadadnál, majd legutóbb a Sunderlandnél kapott bizalmat, de mivel a klub kiesett az első osztályból, megköszönték neki a munkáját.

Bár szabadon igazolható, kevés rá az esély, hogy egyáltalán megkörnyékezné őt a szövetség. Az angol foci nagyon nem a mi pályánk, és azt rebesgetik, hogy Moyes visszatérhet korábbi sikerei színhelyére, miután a héten menesztették Ronald Koemant a nyáron alaposan felforgatott Evertontól.

Frank de Boer

Fotó: Europress/NurPhoto/Kieran Galvin/

Holland kapitánya Erwin Koeman személyében már volt a válogatottnak, akkor nem sült el túl jól. Most itt lenne az újabb esély, de az elmúlt időszakot tekintve talán jobb lenne nem élni vele.

Bár Frank de Boer 2010 és 2016 között sok szép eredményt elért az Ajax menedzsereként, a legutóbbi két kalandja enyhén szólva sem sikerült túl fényesen. Az Intertől 14, a Crystal Palace-tól pedig mindössze 5 meccs után menesztették, miután a csapat egyetlen pontot sem szerzett a bajnokságban.

A 47 éves trénernek lassan két hónapja nincs állása, és a közelmúlt kudarcai miatt egyelőre nem is kapkodnak utána a csapatok. Mindenesetre semmiképpen sem szabad leértékelni a szakmai tudását.

Walter Mazzarri

Fotó: Europress/AFP PHOTO/Glyn Kirk

Mazzarri a pályán sem volt ügyetlen, de az oldalvonal mellett még ügyesebb.

Közel két évtizede tart már edzői pályafutása, amely során egyetlen kivétellel csak olasz kluboknál vállalt munkát. Tavaly nyáron nevezték ki a Watford menedzserének, és bár bent tartotta a gárdát az élvonalban, a vezetőségnek nagyobb elvárásai voltak, ezért a szezon végén elváltak az útjaik.

Az 54 esztendős olasz idáig a Napolinál nyújtotta a legjobb teljesítményt. A Lavezzivel, Cavanival és Hamsikkal felálló nápolyiakkal sikerült olasz kupát nyernie 2012-ben, ugyanebben az évben a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjéig jutottak. 2013-ban ment át az Interhez, miután remek játékkal második helyen végzett a Serie A-ban a klub.

Mazzarri az olasz futball mindentudója, aki azért is illeszkedne a magyar környezetbe, mert nem a technikai finomságokra, sokkal inkább a stabil védekezésre és a taktikára helyezi a hangsúlyt. Immár fél éve nincs munkája, de azt eddig egy szóval nem mondta, hogy visszavonult volna.

Aitor Karanka

Fotó: Europress/DPPI/Ben Queenborough

Talán a felsoroltak közül a legkevésbé ismert név, ugyanakkor munkássága magáért beszél.

A játékosként a Real Madridban és az Athletic Bilbaóban is több évet lehúzó spanyol 2013-ban a Middlesbrough-nál dobták be a mélyvízbe, és jó húzásnak bizonyult.

Négy évet húzott le az angoloknál. A 2015/16-os szezonban jött az áttörés, amikor a klub második helyen végzett a másodosztályban és ezzel feljutott az élvonalba. A következő szezon tavaszán ugyanakkor véget ért egy korszak, Karankát elbocsátották, mert a csapat a vártnál jóval gyengébben teljesített a Premier League-ben, ami végül a kieséshez vezetett.

Karanka egy gyengébb játékosállományú Middlesbrough-val tudott olyan eredményeket elérni, amit a kezdő menedzserek többsége megirigyelne. A spanyol most már bő fél éve pihenőpályán van, de ki tudja, akár a magyar válogatott is lehetne számára a következő állomás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik