Foci

A Loki-legendától várja a csodát az NB I kiesőjelöltje

13 forduló után 10 pontjával az utolsó előtti helyen áll a Balmazújváros, vagyis ha így maradna, akkor a története első élvonalbeli idényét teljesítő újonc menne is vissza a másodosztályba. Pedig Horváth Ferenc csapata kétszer is pontot rabolt a listavezető Videoton ellen, döntetlent játszott a bajnok Honvéd otthonában, a legutóbbi fordulóban pedig 2-1-re verte a tavalyi bronzérmes Vasast.

Vagyis képes nagy bravúrokra a csapat, amely most leigazolta az NB I korábbi gólkirályát, Adamo Coulibalyt. A 36 éves francia támadó legutóbb a belga ötödosztályú RFC Tilleurben játszott, de a magyar szurkolóknak a Debrecenből lehet ismerős.

A Lokiban két időszakban is megfordult, az első volt az eredményesebb, amikor 2009 és 2013 között két bajnoki címet, három Magyar Kupát, egy Ligakupát és két Szuperkupát nyert, valamint két gólkirályi címet is bezsebelt, 2012-ben 20, egy évvel később 18 góllal végzett az élen.

A Debrecen színeiben összesen 66 gólt szerzett az NB I-ben, ezzel Sándor Tamás (88) mögött a második legeredményesebb játékos a klub történetében, játszott a BL-ben és az EL-ben is a csapattal.

Az, hogy Coulibaly most a Balmazújváros játékosa lett, olyan szempontból nem meglepő, hogy két hónapja a klubbal edz, és mostanra került olyan állapotba, hogy az újoncnál úgy érezték, képes segíteni a csapaton. A csatár egyelőre az őszi szezon végéig írt alá, és ha a papírmunkát sikerül elintézni, akkor akár már a hétvégi, Honvéd elleni bajnokin is pályára léphet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik