Foci

Újabb NB I-es csapatot ejthet ki a Dunaújváros

Elkészült a sorsolás (videoton fc, magyar kupa sorsolás, )
Elkészült a sorsolás (videoton fc, magyar kupa sorsolás, )

Szerda este rögtön Magyar Kupa a főtáblájának második fordulójának utolsó mérkőzése, a Dunaújváros-Vasas találkozó után kisorsolták a következő forduló párosításait. A már említett mérkőzésen a DPSE 2-1-re legyőzte a Vasast és elsőként húzták ki a Dunaújváros nevét a harmadik körre is: a Balmazújváros ellen mutathatja meg, hogy nem egymeccses csoda volt.

A Debrecen, a Paks, a Videoton és a Puskás Akadémia másodosztályú, a DVTK, a Honvéd és az Újpest harmadosztályú ellenfelet kapott. A sorsolásnál kikötés volt, hogy mindig az alacsonyabb osztályú csapat a pályaválasztó, az azonos szinten szereplő együtteseknél pedig az elsőként kihúzott gárda játszhat otthon.

A következő forduló mérkőzéseit november 29-én rendezik majd.

Magyar Kupa, Főtábla, 3. forduló (a 16 közé jutásért)

Dunaújváros (III.)–Balmazújváros
Soroksár (III.)–DVTK
Gyöngyös (III.)–Budapest Honvéd
Csákvár (II.)–Paks
Budafok (II.)–DVSC
Vecsés (III.)–Újpest
Vác (II.)–Videoton
Kisvárda (II.)–Puskás Akadémia
Nagykanizsa (megyei I.)–Érd (III.)
ETO FC Győr (II.)–Nyíregyháza (II.)
MTK (II.)–Gyirmót (II.)
Nagyecsed (megyei I.)–Siófok (II.)
Sényő (megyei I.)–Rákosmente (III.)
Tiszaújváros (III.)–Békéscsaba (II.)
Szarvas (megyei I.)–ZTE (II.)
Cigánd (III.)–Dorog (II.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik