Foci

Thomas Doll csalódott saját csapatában

Ahogyan arról beszámoltunk, meg is van a labdarúgó Magyar Kupa mostani szezonjának legnagyobb meglepetése, ugyanis a címvédő Ferencváros már a 64 között kiesett, miután kedden kikapott 1-0-ra az NB II-es Kisvárdától.

Kondás Elemér együttese teljesen megérdemelten jutott tovább a párharcból, sokkal több helyzete volt, még kapufáig is jutottak nem sokkal Horváth Zoltán győzelmet érő büntetője előtt. A vendégek legnagyobb helyzete a megsérült Lovrencsics Gergő helyére becserélt Böde Dániel előtt adódott, amit a gólvonal elől tisztázott a hazai védelem.

„Gratulálni szeretnék a Kisvárdának a megérdemelt győzelméhez. Nagyon csalódott vagyok a csapatom miatt. Nem érdemeltük meg, hogy így kiessünk, és a másik csapat így menjen tovább. Voltak játékosok, akik féltek a szerepvállalásuktól. Voltak, akik nem mentek bele az egy az egy elleni küzdelmekbe, akár védekezésben, akár támadásban. Nem látok különbséget az NB I és az NB II között. Az embernek vannak elképzelései, hogy hogyan kell egy mérkőzést játszani, továbbjutni, vagy akár sorozatban a negyedik alkalommal megnyerni. Amikor valakinek odapasszolják a labdát, és a labda elgurul tőle, akkor a mérkőzés így fog kinézni, ahogy most kinézett. Mi edzőként mindig a csapat eredményéért vagyunk felelősek, ezt követően egyszerű valakit kritizálni, mindegy hogy klubnak, vagy válogatottnak az edzőjéről beszélünk.

Néhányan feltehetik maguknak a kérdést, hogy képesek-e ennél jobb teljesítményre.

Ez egy szükségtelen, nagyon fájdalmas vereség volt. Egy megnyert Derbit követően egy csapat széles vállal érkezik ide. A csapaton belül cseréket hajtottunk végre, voltak, akiknek volt lehetőségük bizonyítani. Voltak problémák a sérülésekkel, többen izomproblémákkal küzdöttek. Szívesen játszottam volna a legjobb csapattal. Botka Endre két nappal ezelőtt beteg volt, Böde Daninak izomproblémái voltak. Gorriarant teljesen ki kellett hagyni, Lovrencsicset korán kellett lecserélni, Varga sem volt velünk”mondta a lefújás után Thomas Doll a a fradi.hu-nak.

A Magyar Kupa előző három kiírását a Ferencváros nyerte.

A Fradi egyébként összesen 23 alkalommal hódította el kupát története során. Ez rekord.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik