Foci

Elképesztő végjáték után mentett pontot a magyar női futballválogatott

A magyar női labdarúgó-válogatott Gyirmóton 2-2-es döntetlent játszott a horvát együttessel a világbajnoki selejtezősorozat második, csütörtöki mérkőzésén.

Az első félidőben ellenfelénél aktívabb magyar válogatott több helyzetet is kidolgozott. A házigazda közelebb járt a gólhoz, mint a horvát együttes, amelynek támadásait már a mezőnyben megszűrték a magyarok.

A szünet után a vendégek átvették a játék irányítását, egy védelmi kihagyást követően mégis a magyarok szereztek vezetést a 75. percben Csiszár Henrietta révén. A vendégek a folytatásban fordítottak ugyan – mindkétszer szöglet utáni fejesből voltak eredményesek -, ám a 94. percben Csiszár 22 méterről szabadrúgásból a kapu jobb oldalába lőtt laposan.

A magyar válogatott második mérkőzésén első pontját szerezte, a következő meccsre jövő hét kedden Svédországban kerül sor.

Amire a meccs előtt készültünk, beigazolódott, tudtuk például, hogy egy gól nem lesz elég a győzelemhez, és azt is, hogy a pontrúgásoknak nagy szerepe lehet a meccsen, sajnos mégis két gólt is kaptunk szögletből.

Van bőven tennivalónk, főleg előrejátékban, itt ugyanis csak hellyel-közzel kaptam vissza a pályán, amit a mérkőzés előtt az edzéseken gyakoroltuk. Összességében úgy érzem, igazságos döntetlen született a találkozón” – nyilatkozta az MLSZ honlapjának Markó Edina szövetségi kapitány.

A 2019-es, franciaországi vb-re az európai selejtezőből a hét csoport győztese jut ki automatikusan, míg a négy legjobb csoportmásodik pótselejtezőt játszik a további kiadó egy helyért.

Vb-selejtező, D csoport:

Magyarország – Horvátország 2-2 (0-0)
gól: Csiszár (75., 94.), illetve Zigic (79.), Dujmenovic (91.)

Az állás: 1. Dánia 3 pont/1 mérkőzés (6-1), 2. Svédország 3/1 (2-0), 3. Horvátország 2/3, 4. Ukrajna 1/1 (1-1), 5. MAGYARORSZÁG 1/2 (3-8)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik