Foci

Bánki Erik: Szélesi Zoltánból jó szövetségi kapitány lehet

A DIGI Sport Reggeli Start című műsorának volt a vendége Bánki Erik, az MLSZ elnökségi tagja. A téma természetesen a kapitány (és sportigazgató) keresés volt, amiről Bánki elmondta, ő személy szerint nagyon óvatosan kezelne. Az biztosnak tűnik, hogy a két posztra két ember érkezik.

Azt gondolom, hogy ha a következő napokban nem találjuk meg a kapitányt, akivel a következő évek építkezési folyamatait közösen meg tudjuk tervezni, inkább megbízott kapitány legyen (Luxemburg és Costa Rica ellen)

– mondta Bánki, aki folyosói pletykákból úgy értesült, több jelöltettel is történt már kapcsolatfelvétel.

Paulo Sousa azt a választ adta állítólag, hogy megtisztelő a felkérés, de nem szeretne szövetségi kapitány lenni, ő inkább klubedzőnek tartja magát. Marco Rossival is történtek háttérbeszélgetések az információim szerint, de rajtuk kívül más szereplők is képben vannak

– mondta. Szóba került Szabics Imre, Lőw Zsolt és Szélesi Zoltán is, akik esetlegesen a Dárdai Pál-vonalat vihetnék tovább. Bánki szerint sem rossz ötlet.

Én ma is azt mondom: vagy egy ilyen fiatal edző kell, vagy egy idősebb, komoly pályát maga mögött tudó, ez esetben külföldi szövetségi kapitány, aki mellett ezek a magyar fiatalok tudnak annyi rutin szerezni, hogy aztán át tudják venni a válogatottat. Azt gondolom, hogy Szélesi is sokat fejlődött az elmúlt időszakban mind Dárdai, mind Storck mellett. Egy-két éven belül olyan állapotban leszn, hogy sikeres magyar szövetségi kapitány lehessen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik